Vannak életművek, amelyeknél az irodalomtörténeti érdekesség zárójelbe teszi az esztétikai minőséget. Ez minden esetben okozhat kellemetlenséget, a legrosszabb mégis az, ha egy szerző a saját jogán is értékelhető lehetne, mégis kizárólag egy másik életmű tükrében jelenhet meg. Erre a sorsa jutott Glatter Ágnes, akinek Erdélyi Ágnes néven megjelent költészetét és prózáját féltestvére, Radnóti Miklós irányából közelíthetjük meg. De most legalább megközelíthetjük, hiszen az 1944 júniusában, Auschwitzban meggyilkolt fiatal nő életében megjelent kötetei mára beszerezhetetlenné váltak, az olvasók így az Arckép szavakból – Összegyűjtött írások című gyűjteményben először találkozhatnak Erdélyi Ágnes szövegeivel.
„Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk.” Ezzel kezdődik Radnóti Ikrek hava című (Napló a gyerekkorról alcímű) kisregénye. A költő édesanyja, Grosz Ilona, aki ikrekkel volt várandós, belehalt a szülésbe, és életét vesztette a másik gyermek is. Erről azonban Radnóti egészen édesapja haláláig nem tudott. Akkor vált világossá számára, hogy anyja és ikertestvére halála után apja újranősült, így Molnár Ilona, akit anyjának hisz, valójában a nevelőanyja, a testvére, Ágnes, pedig a féltestvére. A család kettészakadt, Radnóti (akkor még szintén Glatter Miklós) Budapesten maradt anyai nagybátyjánál, Molnár Ilona a lányával Romániába költözött.
Glatter Ágnes a harmincas években, Nagyváradon csatlakozott a helyi baloldali művészcsoportokhoz. Verseket, novellákat, újságcikkeket írt (amelyek idővel Erdélyi Ágnes név alatt jelentek meg). 1935-ben látott napvilágot Kovácsék című regénye, amelyben az erdélyi magyarság kisebbségi létének szimbolikus és gyakorlati problémái mellett a városi művész közösség bohém világa egyaránt megjelenik. A kritika pozitív fogadtatásban részesítette a művet, és sógornője, Gyarmati Fanni tetszését is elnyerte. „Délben elmegyek Ági könyvéért. Egész nap, útközben is azt olvasom. Jó az első kísérlethez képest, és korához. Szinte meg vagyok hatva tőle” – írta a naplójában.
Erdélyi Ágnes a harmincas évek végén Bukarestben élt, 1940-ben elvált férjétől, hazaköltözött Nagyváradra, és kalapszalont nyitott. Verseit egyre ritkábban közölték, többször álnéven publikált. 1943 szilveszterét a testvérével töltötte, Radnóti ekkor olvasta fel a frissen született Nem tudhatom… című versét. A németek 1944 márciusának végén szállták meg Nagyváradot, a zsidók deportálása május 24-én kezdődött. A szemtanúk szerint Auschwitzba érkezésüket követően Mengele Ágnest munkára, édesanyját pedig a gázkamrába küldte, de az ekkor 30 éves nő „nem hagyta magát elválasztani attól, aki világra hozta”. Június 3-án gyilkolták meg őket.
1935-ben megjelent Nap, színek, valóság című versében így írt: „Lehet, elkap a nagy világkerék, / lehet, hogy gáz fojtja tüdőnkbe a versünk, / barrikádról le gépfegyver söpör, / vagy számolnak hármat, szitává lesz a testünk…” A Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész által írt alapos és olvasmányos portréval induló kötet igazi kuriózum. Akár Radnóti Miklós felől olvasva, akár önértékén, Erdélyi Ágnes művei mindenképpen figyelemre méltó, és végre a nagyközönség számára is elérhetők.
Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból – Összegyűjtött írások. Jaffa Kiadó, 2020. 3990 Ft
