Ennyit ér egy élet

Ennyit ér egy élet

Michael Keaton és Stanley Tucci a Mennyit ér egy élet? című filmben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Külön kasztot képviselnek a film- és a mozgóképkultúra történetében „Az igaz történet alapján”, vagy „a megtörtént események alapján” készült filmek. Jómagam is azok táborát gyarapítom, aki fokozott érdeklődést mutat a valós alapú történetelmesélés iránt, egyszerűen azért, mert az ábrázolni kívánt esemény már valakivel, valahol megtörtént, és így talán az egész sztori izgalmasabb, átélhetőbb.

A „kaszt” egyik új, és remek darabja a Mennyit ér egy élet? (Worth) című film, amely Kenneth Feinberg amerikai ügyvéd többsíkú harcáról szól. Az alkotást a húsz évvel ezelőtti New York-i terrortámadások évfordulójára időzítve vette fel kínálatába a Netflix. Nehéz úgy beszélni a filmről, hogy nem árulom el a happy endet, mert természetesen „boldog vég”-gel fejeződik be ez az alkotás is, mint az amerikai filmek legtöbbje, annak ellenére, hogy nem Hollywoodban készült. A Robert Redford által alapított Sundance Fesztiválon debütált az 1 óra 58 perces mű, ezután emelte át kínálatába a mozicsatorna.

A filmben a főszereplő Feinberget alakító Michael Keaton (hiába a sok-sok emlékezetes szerep az elmúlt években, nekem ő mindig is Batman marad) a World Trade Center elleni támadásban életét vesztett közel hatezer áldozat hozzátartozóinak nyújtandó kártérítés ügyében harcol önmagával, az elhunytak rokonaival, és a kapzsi politikusokkal. E három sík váltakozva szerepel a filmben, felszínre hozva az egyenlőség kérdését, a gazdag-szegény ellentét hangsúlyozásával, a lelkiismeret vívódását a címben feltett moralizáló kérdést idézve, illetve az empátia kérdését, mely leginkább a film azon jeleneteiben hangsúlyos, amikor a hozzátartozók mesélnek szeretteikről, utolsó üzeneteiket idézve.

Az ügyvéd önként jelentkezik arra a feladatra, hogy a terrortámadás áldozatait valamiképpen „dollárosítsa”, és ezt az összeget fizesse meg az állam kárpótlásként a hozzátartozóknak. A feladat nem egyszerű, majdhogynem lehetetlen, hiszen ki tudja, mennyit is ér egy ember élete… A film egyik snittjében választ is kapunk erre, egy dokumentum lapjain olvashatjuk el egy üzleti vezető és egy mosogató „értékét” egy pillanatra; nem árulom el a számok közötti különbséget, egészen biztos vagyok benne, hogy sejti azt a kedves olvasó. Munkáját akadályozzák „fentről”, senki nem bízik a sikerében, kezdetben kinevetik, ám ő kitalál valamit.

Feinberg egy saját maga által alkotott képletet alkalmaz, meghatározandó az áldozatok gazdasági értékét. Elsősorban kisemberek az elhunytak; sokan vannak, különböző identitással, az ügyvéd, és társa (Camille Biros, alakítója Amy Ryan) kezd rájönni, hogy szinte lehetetlen feladatra vállalkoztak. Bíznak azért benne, hogy a kongresszus által kitűzött célt, azaz hogy az áldozatok közvetlen családtagjainak 80 százaléka beleegyezik e képlet által kiszámított pénzösszegbe, hamar elérik, ám az ügy nehezen halad előre, sokan méltatlannak találják ezt az eljárást. Két évük és egy napjuk van a 80 százalék „megugrásához”, a film inzertjei mutatják is az idő múlását, fokozva az izgalmakat.

Feltűnik a színen egy feleségét elveszítő másik ügyvéd is (Charles Wolfot Stanley Tucci játssza), aki szintén nem ért egyet a kompenzáció módjával, ennek hangot is ad. Feinberg és Wolf irodai párbeszéde (az őket alakító Keaton és Tucci fantasztikus párost alkottak a Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmben) jelenti a film csúcspontját, egyben Feinberg metamorfózisát. Innen a film végét is sejthetjük már. Néhány hollywoodi klisét is bevet a rendező, de alapjában véve a mű megmarad a komolyság medrében.

A rendező, Sara Colangelo saját bevallása szerint azt kívánta ábrázolni, hogy a forgatókönyvben rejlő feszültségek hogyan ütköznek össze a személyes tragédiák szívfájdalmaival, és ez hogyan működne a vásznon. A történetbe bevitt két olyan vonalat, amely értékítéletre és gondolati állásfoglalásra kényszeríti a nézőt. Egy meleg férfi pár, és egy nem oly makulátlan múltú, ám a családja által hősként tisztelt tűzoltó áldozat kártérítési esete jelenti a „kommersz szigetet” a történetfolyamban, amely lassan árad a végcél felé, s közben átvált jogi esethalmazból személyes kérdéssé a főszereplő szempontjából.

A film alkalmazza a ma oly divatos technikákat, az imbolygó kamerakezelést, a sötét tónusú színvilágot, a háttér elhomályosítását. A szinkron jó, bár én eredeti hangon néztem a filmet, emlékeztem rá, hogy Michael Keatonnak mély orgánuma van, ez a moralizáló, lassú párbeszédekben még inkább hozzátett a téma mélységéhez. Komoly, értékes film, pátosz nélküli, ez kiemeli a többi hasonló tárgyalótermi alkotás közül. Nem kell jogértőnek lennünk, hogy megértsük a film mondanivalóját; ha egy csepp emberség van bennünk, megrendítő élményekkel állunk fel a karosszékből.

Mennyit ér egy élet? Netflix

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/39. számában jelent meg, szeptember 24-én.

Szent reformátor volt

Szent reformátor volt

Sopronkőhidán 75 évvel ezelőtt végezték ki Kiss Szaléz ferences szerzetest. A koholt vádak szerint szovjetellenes terrorcsapatot irányított Gyöngyösön, és összeesküdött Habsburg Ottó trónra juttatásáért.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby