A napokban néztem újra Almási Tamás Kölyköd voltam című – mára már legendássá vált – dokumentumfilmjét, ami nem másról, mint az ország egyik legnépszerűbb zenekaráról, az Eddáról szól!
A film egy telefonbeszélgetéssel indul, amiben épp Pataky Attila akarja valakinek az arcát szétrúgni valamilyen pénzügyi vita miatt! Na az a telefonbeszélgetés nem csak egy kordokumentum, hanem egy brutális kor-szociográfia is. Egyrészt, mert ahogy mai szemmel láthatjuk – tisztelet a kivételnek – hogy a hazai zenészek, valamiért képtelenek tisztességgel megöregedni, másrészt azért is, mert nyilvánvaló, hogy a könnyen jött sikerrel sokan nem tudnak mit kezdeni. Egy biztos, a filmből kiderül, hogy volt egy elképesztően kreatív társaság, aminek az ereje abban rejlett, hogy folyamatosan gyakorolnak, másrészt volt egy szocialista közeg, amely nem ismeri sem a menedzser fogalmát, a fiataloknak pedig a pián és a szar melókon kívül igazából nem kínál semmit. Ebből a közegből az Edda úgy robbant ki, hogy az egészen biztos, ha a tagok mondjuk Angliában születnek, az egész planéta a lábuk előtt hevert volna.
De ne menjünk most még ennyire messzire! Ha más nem, csak épp egy kicsit elidőzünk a korabeli zenei- és ifjúsági újságok címlapjain, akkor láthatjuk, hogy az egész hazai rockipart alapjaiban forgatták fel, s bár a „könnyen” jött siker az egekbe emelte a csapatot, a tökéletesnek látszódó csoda felszíne alatt megjelentek a repedések, amik egyrészt anyagi, másrészt szakmai jellegűek voltak.
De miért is e felvezető? Hát, azért mert a csapat Edda Retro címmel adott bulit szombat este a Papp László Budapest Sportarénában. S bár tudom, hogy csak karon ülő voltam 1980-ban, amikor megjelent a miskolci együttes első nagylemeze, amit a klasszikus bakancsos felállással még kettő követett és ez a rövid, ámbár legendás korszak sajnos csak 1983-ig tartott, mégis valami olyat hagyott maga után a klasszikus felállás, ami a mai napig szinte egyedülálló a hazai rocktörténelemben. Fiatalok tízezreinek életét és gondolkodásmódját határozta meg akkor Slamo és társai zenéje. Arról nem is beszélve, hogy például az Elhagyom a várost, a Kék sugár, a Néma völgy, a Hűtlen, a Keselyű, az Álmodtam egy világot és társai úgy égtek bele az akkori szocialista Magyarország több generációjának kollektív tudatába, ahogy addig talán semmi.
Kanada, közpénz, Edda | Magyar Hang
Nézzék el nekem a hosszú bevezetőt, de mivel a csapat a szombat esti buliját, a már említett Retro címmel harangozta be, emiatt nem szeretnék néhány fontos tényt kihagyni a bakancsos formációval kapcsolatban. Ahogy az Almási-filmből kiderült a sikerhez szükséges életérzés átadásához a dalokon keresztül egy csapatnyi ember hihetetlen elszántsága és munkaórája kellett. Az Edda akkor volt a csúcson. Majd a zenekar 1985-ös újjáalakulása óta mind zeneileg, mind mondanivalójában erősen megváltozott. A már említett Slamo-érából átmentett világszínvonalú dalok után jöttek a késői glamrock hatása alatt született rádióslágerek, romantikus balladák, majd a táltosok és a magyar nemzetsors, illetve nemzetkarakterológia legendáriumát feldolgozni kívánó művek.
Ezért sem könnyű írni a szombaton látottakról-hallottakról, mert az Edda korai és mai dalai között hihetetlen szakadék tátong. S, hogy újra visszautaljak az Almási-filmre, szerintem nincs ebben igazából semmi meglepő. A Zselenc, Csapó, Barta, Slamovits, Pataky felállás egy olyan csodaszerű együttállásnak köszönhető, ami nem csak hazánkban, de világszinten is ritka. Bár nem fogok pálcát törni senki felett, de azt gondolom, hogy a Slamó-féle zenei gondolkodás az ami az Edda sava-borsát adta, és abban is biztos vagyok, hogy Slamóék sosem játszottak volna Cher vagy G’n’R-feldolgozásokat, sőt valószínűleg nem is Dáridóztak volna az egykori csigatévén. Sajnálom Slamót, aki a hírek szerint egy németországi cégnél raktáros, Barta pedig néha hazajön örömzenélni. Persze az erősebb kutya eszik, ezt értem, de mégis rossz szájízzel néztem végig a bulit, hiszen a koncerten elhangzott dalok többségének a szerzői ki tudja épp hol voltak. Személy szerint sajnálom, hogy ez a „bakancsos” örökség egy ember ölében landolt. Persze, Pataky nélkül sem lettek volna a slágerek, azok, amivé váltak az idők alatt.
Edda Művek – November Rain (Guns N' Roses cover)
Ahogy a hírekből hallani lehetett, a NER mellett teljes vállszélességgel kiálló Pataky a tavaszi amerikai turnéjára is szép summát lobbizott össze, persze ez a tény az énekes politikai éleslátását is tükrözi, hiszen anno ha a szocikkal sikerült volna a pletykák szerint megállapodnia, akkor most a banda max a zuglói nagyréten várhatná az ufókat. Attis jó üzletember, csillagközi szinten mérve is.
Jöjjenek most a koncerten látottak. Egyrészt az Arénában brutális telt ház volt. Maga a közönség néha felért egy kultúrsokkal, de ez egy rutinos koncertre járónak meg sem kottyan. A buli gerincét természetesen az első két Edda-lemez adta, ami kiegészült nagyjából a nyolcadik lemezükig írt slágerekkel.
A hangverseny negyed kilenckor indult a Keselyűvel, amit az első két korong legnagyobb slágerei követtek, a Toronytól a ritkán játszott Kék sugárig szinte mindent eltoltak. A hangulatra sem volt panasz, a hatalmas kivetítőn pedig archív miskolci felvételek futottak, a közönség nem kis örömére. A hangosítás is rendben volt. Az időutazást a hatos lemez dalai törték meg, az Éjjel érkezem a Veled vagyok is elhangzott az este folyamán, kiegészülve a Körrel, az Ég a házunkkal és a Gyere őrülttel is.
Adófizetők fizetik az Edda amerikai turnéját is | Magyar Hang
A már nem a bakancsos felállásban írt dalok verze, refrén, verze, szóló tematikájához rengeteget tett hozzá Alapi István, aki hatalmas alázattal és tudással játszotta a nem őáltala írt dalokat is, természetes módon megőrizve azok szólódallamait és hangzásvilágát. Le a kalappal Steve előtt, öröm volt őt a színpadon látni zenélni. Akárcsak Gömöry Zsoltot, aki egyébként még a fúvós szekcióban sessionként, de már részt vett a legendás bakancsos felállás sikereiben is. A nyolcvanas évek közepétől pedig ő a banda zenei motorja. Sajnos a két korszak közötti zenei felfogás különbségét is zongorázni lehet, Slamó The Edge-szerű rövid, technikás riffjeit, szólóit senki sem tudja eljátszani úgy, ahogy ő tette. Zenei felfogása és bátorsága sajnos teljesen kiveszett a bandából. A nyolcvanas évek végére a szegény ember Van Halenjévé/Bon Jovijává fásult csapat által írt dalok többsége sajnos egy kaptafára készült. Persze Gömöry Hammond-és szintiszólói vagy Alapi gitártrükkjei feldobják a dalokat, de önmagában ez a sémán nem változtat semmit. Meg hat sör után amúgy is mindegy.
A koncerten szerencsére Pataky hanyagolta az ufókkal és egyéb létformákkal tarkított kapcsolatainak a taglalását, szerencsére a fia – Gergő – sem jelent meg túlzottan sokszor a világot jelentő deszkákon. Az ínyencek is örülhettek, hiszen a Barbárok, az Engedjetek saját utamon és a Ahogy élsz is helyet kaptak a repertoárban. A koncertet az Ünnep, a Nincs visszaút és a Kölyköd voltam zárta. A rajongók pedig hosszú percekig tapsolták a bandát az utolsó akkordok után is.
EDDA művek Miskolc – Kertészeti Egyetem Klubjában 1981.10.03.
Azt sajnálom, hogy a sokat emlegetett bakancsos legendából mára egy, a mondanivalójában valamiféle ezókatyvasszá silányított csapat maradt, de azt elvitatni nem lehet, hogy Pataky üzleti érzéke még ma is kiváló. A régi Edda-slágerek és a Patakyt körbevevő remek zenészek még ma is felteszik a bandát az Aréna színpadára. S bevallom drága véreim, hogy sokszor pillantottam fel az aréna VIP-szekciója felé, hátha felismerek egy-két fontos kormányközeli arcot a félhomályban – de sajnos róluk lemaradtam.
A csapatnak sok sikert a közelgő amerikai turnéhoz. Ahogy a hírekben olvastam, ott is bőkezűen bánnak a megelevenedett 80-as évek egykori sztárjaival. Azt már csak fanyalogva teszem hozzá, hogy az egykoron lázadó és a rendszert kifigurázó zenekarok többsége megtért az aktuális Nagytestvér kebelére, de hát ahogy a régi dakota-mondás is tartja: a kutya ugat, a karaván halad...
