Szkárosi Endre költő, performer, műfordító temetése 2022. április 12-én, 14 óra 30 perckor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. A szertartás a Makovecz-ravatalozó előtt veszi kezdetét. A család kérése, hogy mindenki egy szál piros, fehér vagy zöld színű virággal búcsúzzon el tőle a sírhantnál. Aki ezen túlmenően kívánja kegyeletét kifejezni – az Endre szívügyének tekintett és az ő szorgalmazására létrehozott – Szépírók Társasága Szociális Alapját támogassa adománnyal.
Szkárosi Endre életének hetvenedik évében, március 22-én hunyt el. A József Attila-díjas művész számos területen alkotott, az ELTE-n olasz irodalmat tanított, 2018-tól 2021-ig pedig a Szépírók Társaságának elnöke volt. – Eszmélkedésem a hatvanas évek második felében indult (…) Zene, hang, látvány, fény, szó, mozdulat – minden benne volt első lépéseinkben, ami a mai munkámban benne van – idézte fel indulását egy interjúban. Egy másik helyen elmondta, hogy mindig elválasztotta magában az életet és a művészetet. – Abban az értelemben, hogy a magánélet és a szakmai élet külön pályán fut, bár természetesen összefügg. Minden művészi megnyilatkozást ideértve azt szoktam mondani, hogy „nem az életben kell szerepelni, hanem a színpadon”.
„A szerző nem volt kegytárgyárus, kifutófiú, alkalmi és kikötőmunkás, biztosítási ügynök, útburkoló és segédszínész” – ezzel nyitotta bemutatkozó kötetét, az Ismeretlen monológokat Szkárosi. Utalva arra, hogy sok akkoriban induló költővel szemben nem járt be nagy kanyarokat, rögvest az irodalmi életbe csöppent. Aztán ott is maradt a rá következő négy évtizedben, kötetei folyamatosan jelentek meg, hol az avantgárd hagyománytörténetéről, máskor a félreértett futurizmusról. Több lemezt is kiadott, illetve fordításai jelentek meg olasz vagy épp portugál versekből.
„Szkárosi műveinek alapgondolatai az írott versekben, illetve a partitúraként érvényesülő grafovizuális költeményekben találhatók. A poézis felől indul el, annak a határait tágítja a hagyományos lineáris előadásmód lehetőségeit meghaladó korszerű eszközökkel, de mindenekelőtt korszerű szenzibilitással, amelynek alapja a nyitottság. Polifon érdeklődésének, még persze tehetségének köszönhetően az írott költészet tartománya számára megnyitja a hangköltészet és a zene felé való kimozdulás lehetőségeit” – írta Szkárosicon című 2002-es lemezéről Szombathy Bálint az Új Holnapban.
A költőtől a Facebookon búcsúztak barátai, tisztelői. Márta István, akivel együtt indult a pályájuk, azt írta: „Egy ideig fontos résztvevője volt az életemnek. A Brobo együttes, a Kapolcs riadó – Támad a szél lemezünk, performanszok sokasága az Egyetemi Színpadtól Szegedig. Autostopos csavargás a 70-es évek beli Erdélyben. Lázadó és a folyamatosan, makacsul kitartó »utazó« barátom, az örökké kísérletező, performer. Nála nem volt agy-gyepesedés, rutin. A klip végén megöregítettük. Az órák hosszat tartó sminkelést rezzenéstelen arccal tűrte. Előre szaladt az időben, amely most utolérte őt is. Az utolsó snitt könycseppje sokunknak, sokunkról szól..”
