Egy. Nem is értem, hiszen olyan tökéletes volt az életünk. Az elején leszögezte, hogy ő gyereket nem akar erre a rohadt bolygóra, amúgy is csak a kosz van vele, ő nem fog késő éjszaka felkelni, én meg ne legyek neki egy nyúzott, szétszült banya. Okés, én is pont így éreztem, ha az anyámra gondoltam. Pontosabban az anyám hiányára. A csontvázra, akit az anyám helyébe tettek, hogy igyon meg igyon meg igyon. Meg bőgjön meg behugyozzon meg összecsinálja magát. Meg káromkodjon, amikor próbáljuk rendbe tenni. Két gyerek egy csurommocskos csontkollekciót.
Igen, a kutyák hűségesek. Fegyelmezettek. Dani úgy vonult előttük, mint egy szikár gazella. Látom magam előtt, ahogy futni megyünk mindennap kétszer, jó időben, rossz időben, csuromsárban, hóban, fagyban, negyven fokban. Elöl Dani, utána Bond, mellettük én. Elöl Dani, utána Bond és King, mellettük én. Elöl Dani, utána Bond, King és Tom, mellettük én. Bírtam nagyon a gyűrött pofájukat.
A kutyákét, mert Dani képe mindig sima volt, hajnalban borotválta, és délben. Olyan erős volt a szőrzete, egyszer elmentünk kirándulni, nem hozott borotvát, és másfél nap alatt kis szakálla nőtt. Másnak egy hétig kéne növesztenie. Szerettem, hogy szőrös a felkarja, válla. És csurom szikár izom. Mentünk a kutyás strandon, mint kettő istenség. Mi tagadás, én is gyúrok rendesen, irigykedve méregették a nők a mellem-fenekem, el nem hagytam volna magam semmi pénzért. Már csak Dani miatt sem, amilyen megvetően beszélt a löttyedt valagú banyákról, a lógó csecsű tehenekről, a széthajtott luvnyákról. Versenyben kellett maradnom, Dani nagyon odafigyelt a kajákra is, egy gramm zsír nem mászott fel a hasfalára. Fegyelmezett. Előttem van, ahogy kiejti ezt a szót a hűtő előtt állva, kezében a sovány joghurtjával. Fél arca fény, fele árnyék, éles penge vágja ketté középen.
A nappaliból a bokszerek horkolása. Éber, pajkos, merész, energikus, szívélyes, okos, ragaszkodó és játékos fajta. Ilyenek voltunk mi is. Dani arca nagyon ritkán keményedett meg, akkor tudtam, hogy nincs ellentmondás. Láttam a katonatiszt-apja arcát előkúszni az arca mögül. Nem szerettem volna kipróbálni. Most fogalmam sincs, hol rontottam el. Ha ezt elrontotta valaki. Mert Dani soha semmit nem rontott el. Mindig csak akart valamit. Pontosabban kitalált valamit, és akkor azt hirtelen mi akartuk. Tényleg csupa olyasmit talált ki, amiben örömem telt. A mi akaratunk volt, semmit nem kényszerített rám. Vegyünk egy kutyát, már ki is nézte, milyet akarunk. Bond már felnőtt, most jöhet King. Ők ketten beváltak, ideje, hogy akarjuk Tomot is. A családunk. Egy nagy, hempergő, idétlen banda. Játékosak. Szertelenek. Fegyelmezettek. Harapdálás. Hörgés. Prüszkölés. Élet.
Kettő. A puskát Dani vette. Falu végén lakunk, és előbukkannak már nyulak, rókák. Nehogy valamelyik kutya utánuk menjen. Mondjuk fegyelmezettek. Jól neveltek. Elismernek minket falkavezérnek. Csak King a szökős, a másik kettő meg megy utána, mint a dilis. Amikor hangulatba jöttek, kiabálhatunk utánuk. Mikor kimerülten, csatakosan visszakullognak a hajtásból, lenyomjuk őket a földre, megszégyenítjük. Épp csak nem hugyozzuk le őket, ahogy ők maguk tennék.
A kutyasuliban csinálták azzal a szánalmas kis korccsal, egy pillanatra nem figyeltünk, már közrefogták azt a szerencsétlent, hörögtek rá, az meg összegubózott, és nyüszített. Erre hárman egyszerre emelték lábukat, teljes összhangban levizelték. Dani odament szigorkodni, de láttam, belül azért ő is nevet. Kiütött a tekintetén. Formálisan leszidta a kutyáinkat, megverte őket, de az is inkább paskolgatás volt. Nem szégyellitek magatokat? Mert én nem... Olyan mókásan nézett ki az a szerencsétlen, betoji kis korcs. Tényleg, minek vesz ilyen nyomoroncot valaki? Vagy valami telepről mentette? Egészségére! Csodálkozik, hogy a normális, büszke fajkutyák telibe csurizzák? Miért, maga mit csinálna vele, ha nem lenne a gazdája? De tényleg már! Á, nem lehet ilyet mondani. A gazdinak a gyereke a kutyus, akármilyen is. Ha ronda, ronda, ha silány, silány. Tényleg, mint a gyerekek...
Meg lehetett nézni, ahogy ezek hárman összeokádták azt a szép, fekete céges Lexust. Telekaristolták a mancsukkal. Nem bírták az utazást. Pedig milyen fegyelmezettek voltak! Na de nem utazás közben. Másztak át egymáson, hiába üvöltöttük, hogy feksz. Kepesztettek felfelé a bőrülésre. Folyt a nyáluk. Állandó vendég voltam a kocsimosóban. Tom időnként oda is csurrantott. Nem bírta ezt a stresszt. A kutyaoktató azt mondta, nehéz esetek. Nem tudom, hogy értette, mikor nálunk egyértelmű volt, ki a főnök.
Három. Game over. Már kiástam a gödröt, úgyhogy ennyi. Nem tudom, mit csinál ilyenkor az, aki ténylegesen anya. Egy gyereket nem lehet csak úgy agyonlőni. Vagy lehet, de büntetik. Akartam én ezt? Az életemnél jobban szerettem ezt a három koszos dögöt. De végezni kellett velük. Ha már Dani végzett velem. Ugyanilyen hidegvérrel. Nem hisztizett, nem jelenetezett, az nem lenne ő. Még csak nem is lehetett sejteni előre. Ha sejtettem volna, felkészülök rá. Erre nem lehet felkészülni. Hogy ez beüt. Olyan volt, mint a fény kése, ahogy a hűtőnél kettévágta az arcát. Sovány joghurt. Olyan volt, mint a vadhúsvágó kés, könyörtelen. Ahogy a lelőtt vadnyúl csontjáról Dani lefejtette a húst.
Ahogy kifejtette higgadtan, hogy kiürült ez az egész. Nincs már benne semmi. Nem fekszik neki ez a kötöttség a kutyákkal. Szabad akar lenni, és csak a kanyon felett kifeszített alvóhálózsákban lehet szabad. Ahogy lóbálja őt a szél. Nélkülem. Csak a sziklaperemen éjszakázva, csontjában a fáradsággal, a legyőzött tériszony szédületével. Csak ott. Ha tudom, nem engedem el a Norbival arra a kanyontúrára. Csak pasik, persze! És aztán honnan került elő a Dia, ez a kis izomgörcs, ez a csontkollekció? Nézem a Facebookján a fotókat, ilyen szikla, olyan szikla, gleccsermászás, de melle, az semmi. Mit fog szopogatni a Dani, kap mellé nyalókát? Ahogy Dani kifejtette a mondókáját, tudtam, hogy nincs értelme kiakadni, jelenetezni. Hegymászócipő volt rajta, ruhái összekészítve a túrazsákba. Ne haragudjak, ez így alakult. Ő egy ideje próbált már megalkudni a régi életével. Ami nem megy, az nem megy. Szeretett engem, tényleg. Ezeket a dögöket is. Ne emésszem magam, nem én tehetek róla. Nyissak új fejezetet, ő is azt csinálja. Negyvenhat éves. Biztos ő tehet róla, de hazudna, ha azt mondaná, bűnösnek érzi magát. Egyszerűen muszáj így tennie, különben belepusztul.
Hogy én mibe pusztulok bele, az kit érdekel. A kutyák már elpusztultak. Elpusztítottam őket. Sose gondoltam, hogy képes lennék rá. A vevők majd megkérdezik, mi az a frissen ásott kupac. Majd mondom, egy régi ól volt ott, lebontottuk, betemettük.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!