Sosem felejtem el azokat a vacogós, álmos nagyszombat-hajnalokat, amikor nagyanyámmal kimentünk a Duna-partra, keresni a Jézust. Napkelte előtt kellett indulni és sem oda-, sem visszafelé nem volt szabad egy szót sem szólni. Találkoztunk másokkal is, akik arra mentek, de nem nézhettünk rájuk. A víz ilyenkor hideg volt, nyugodt, titkokat rejtő, mi, gyerekek nagy csodálattal néztük. A folyó nem több mint félóra járásnyira volt a tanyától, ahol nagyszüleim laktak, nekem mégis jószerivel egy más földrészt jelentett. Odamenni nagyapámmal, megnézni a csónakot, netán bele is ülni, Duna-vízbe mártott, majd megcukrozott kenyeret enni különleges kiváltság volt.
Nagypéntekhez is kedves emlékek fűznek: a soványpogácsa felejthetetlen íze, ami annak ellenére volt finom, hogy semmi másból nem állt, mint lisztből, vízből és sóból. Kovásztalan kenyér, böjti eledel, amit évente kétszer sütnek: hamvazószerdán és nagypénteken. Persze, nekem nagyanyám máskor is sütött, ha kértem…
Ha felénk nem is, de más vidékeken szokás volt nagypénteken a falu feszületénél elénekelni az Aranymiatyánkot. A magyar egyházi népzenekincs egyik legizgalmasabb, legszebb és talán legmeghatóbb történetét rejti ez az apokrif ima, amit a tudomány passiótémájú dramatikus legendaballadának nevez. Passió, mert Jézus szenvedéstörténetét meséli el, dramatikus, mert párbeszédes formájú, legendaballada, mert legendaként, azaz szájhagyományban terjed és balladisztikus elemeket is tartalmaz.
A csak mondott, de sokkal inkább az énekelt imádság sokat jelentett a kiszolgáltatott szegény embereknek. Erdélyi Zsuzsannának mesélte el az áldott emlékű moldvai parasztasszony, Simon Ferenc Józsefné, aki nemcsak imát, de énekeket, történeteket, meséket is tudott, mit is jelentett számára az éneklés: „...én ha a ker’be bementem, énekeltem, ha mezőre mentem, útra, hogy nem volt senki véllem, hát én eseket mindenütt énekeltem… Mi, otthon, sokan vótunk, gyermekek, testvérek, én örű’tem, mikor mehettem… háljak, nagymamávol. S akkor ő leű’t a székre én ültem melléje… s akkor ő minden este ezeket elénekelte nekem, ameddig én megtanú’tam...”
Az Aranymiatyánk Jézus és Mária párbeszéde. Virágvasárnap előestéjén, azaz virág szombatján játszódik. Ekkor az anya megkérdezi fiát, mi is vár rá a következő héten. A Bibliában nem szerepel ez a találkozás. A bibliai imádsággal, a Miatyánkkal nem azonos, az arany jelző pedig arra utal, hogy komoly, értékes a tartalma.
Bálint Sándor így ír a nagyheti epikus-verses epikus imádságokról: „Talán szintén a középkori gyakorlatnak nyomait őrzi az a szokás, amely tudtunkra Szeged-Alsóvároson és Tápén még él, hogy nagypéntek délután a hívek, főképpen az asszonyok a Kálvárián, esetleg a templomban verses epikumokat énekelnek. Egy részük Mária siralom. Mária elpanaszolja fájdalmát a csillagoknak, hegyeknek és kőszikláknak, özvegyeknek, árváknak, szent asszonyoknak. Egy másikban Szűz Mária hajlékában Jézust várja »tejre, mézre, vacsorára». Holló hozza a hírt, hogy fiát elfogták. A szent városban «kérdi égtől, kérdi földtől», de nem szánja meg senki sem. Végre a keresztúton találkozik vele, «hű galambját az ölyűk, mint űzik, hajtják«.”
Az Aranymiatyánkról Bálint így ír: „…asszony népünknek máig egyik legkedvesebb elmélkedő imádsága: Jézus édesanyjának, Máriának elmondja, hogy mi várakozik reá a nagyhét napjában… voltaképpen Jézusnak édesanyjától való első, virágvasárnapi búcsúzkodása, amely a kánoni evangéliumokban nem fordul elő.”
Az ima egyik legszebb formáját Erdélyi Zsuzsanna találta meg a Palócföldön, Hugyagon, 1974-ben. Jáki Sándor Teodóz OSB karvezető, tanár, népdalgyűjtő Moldvában talált rá 1998-ban. A délvidéki, szerbiai Rábén (Oroszlámos és Törökkanizsa mellett) Bodor Anikó gyűjtötte fel 2002-ben.
Az ima egyes helyeken egészen a közelmúltig használatos volt, elsősorban nagypénteken, de előfordult, hogy máskor is mondták. A hagyomány talán újjáéled: a moldvai Somoskán 2016 óta tartanak Aranymiatyánk-találkozókat, amelyeket Benke Paulina és Pável szerveznek.
Az ima szövege pontosan követi az evangéliumban megírtakat, csak két eltérés van, a nagyhétfői és a Nagyboldogasszony napi, azaz a Pünkösd utáni nyolcvanadik napi esemény nincs meg a bibliában.
Nemigen bízhatunk abban, hogy az ima újabb formájában előkerüljön. Ám nemzetközi összehasonlító vizsgálata, szövegének alaposabb tanulmányozása hozhat még újdonságot a kutatók számára. Álljon itt a csángó változat szövege. Nem kell hinni benne, anélkül is működik.
Virágszombaton este / Mária fiát kérdezte.
Jövő héten mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Virágvasárnapján mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám király leszek. / A jeruzsálemba bé mejek.
Hát nagyhétfőn mit fogsz tenni? / Szent Fiam,mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám beteg leszek. / A templomba nem mehetek.
Hát nagykedden mit fogsz tenni? Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám vándorolok. / Az utcákon le s fel járok.
Nagyszeredán mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám hamis Júdás / Engem harminc pénzért elád.
Nagycsütörtökön mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Anyám Getszemáni kertben / Felmegyek az olajok hegyikbe.
Jézus a Getszemáni kertben. / Fenn az olajok hegyikbe.
Térgyen állva imádkozik. / Piros vérrel izzadozik.
Nagypénteken mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám egy keresztre / fel leszek én majd feszítve.
Te a kereszt alatt leszel / Szent kezedvel el nem érhetsz.
Szent kezedvel el nem érhetsz. / Szűz öledbe le nem tehetsz.
Hát nagyszombaton mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor anyám koporsómba / bészállok a gyászos síromba.
Húsvét napján mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz művelni?
Akkor anyám feltámadok / Mennyországba uralkadok.
Húsvét után ötven napra / piros pünkösd hajnalára
elküldöm a vigasztalót / a fehér színű galambot.
Pünkösd után nyolcvan napra / Nagyboldogasszony napjára
felviszlek a Mennyországba / a mennyei boldogságba.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/14. számában jelent meg, április 1-jén.
