A 2022-es országgyűlési választások nyomán eluralkodott a csalódottság az ellenzéki oldalon. Már-már szinte közhellyé vált, hogy az ukrajnai háborútól és annak következményeitől való félelem, valamint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ezzel kapcsolatos kijelentései adták meg azt a végső lejtmenetet az előválasztás után kezdődő ellenzéki népszerűségvesztésnek, amely végül újabb fideszes kétharmadot eredményezett. Ezen túl a felelősség tologatása, a vádaskodás és az ellenzék koporsójába vert utolsó szög vizionálása sokak által megtörtént, viszont azok a közéleti szereplők, akik hosszú távon kívánnak tenni hazánk közállapotainak jobbá tételéért, feladatot kaptak.
Feladatot kaptunk mi, országgyűlési képviselővé választott ellenzéki politikusok: választóinkat fel kell ráznunk az egyébként teljes mértékben érthető csalódottságból, kiábrándultságból, méghozzá azzal, hogy elvégezzük a munkát, amivel szavazatuk által megbíztak minket. Ez a parlamenten belül azt jelenti, hogy azokat az – elsősorban kommunikációs – eszközöket, amelyeket egy-egy felszólalás biztosít, ki kell használnunk, de a NER salátatörvénygyárához nem asszisztálhatunk. Értelmetlen, maratoni parlamenti viták helyett a magyar polgárok között kell eltöltenünk a lehető legtöbb időt, mert az ő valódi hangjukat kell képviselnünk.
Feladatot kaptunk mi, jobbikosok, mert az ellenzéki együttműködés egyetlen jobboldali pártjaként még mindig mi rendelkezünk a leginkább kiterjedt vidéki hálózattal: még egyszer, nyomatékosan tudatosítani kell magunkban, hogy helyben jól beágyazott jelöltekre és segítőkre van szükség ahhoz, hogy még a legkisebb településen is ránk számítsanak előbb, mint a fideszesekre. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a vidéket és a klasszikus polgári-konzervatív réteget nem lehet baloldali üzenetekkel megszólítani: azzal, hogy a Fidesz végérvényesen a szélsőjobbra tolódott, a mi felelősségünk, hogy az ellenzék józan, jobbközép, nemzeti pártjaként szóljunk azokhoz – vállalkozókhoz, helyi közösségek vezetőihez, konzervatív értelmiségiekhez, valamint általában a vidéki középosztályhoz –, akik számára az ellenzék eddig alig volt képes kínálni valamit.
Feladatot kapott az ellenzéki pártok szövetsége is: a fentiek alapján végzett, fegyelmezett munkával orvosolnunk kell az eddig elkövetett hibákat, és tovább kell építkeznünk a 2024-es EP-, valamint önkormányzati választásokra, majd a 2026-os országgyűlési választásokra. Az együttműködésnek ebben a választási rendszerben nincs alternatívája, viszont sokkal szigorúbban kell vennünk a saját magunk által a szövetségünk működésére lefektetett szabályokat.
Teret kell adni pártjaink önálló identitásának, de ki- és mellébeszélésnek, intrikának, a feltételek utólagos átírásának, a céljainkat szabotáló magánakcióknak és főleg szélsőségeknek nincs helye. Azt is el kell fogadtatnunk magunkkal és a közvéleménnyel is, hogy a politikában nincs olyan, hogy civil: aki bármilyen támogatással vagy akár anélkül politikai tevékenységet folytat, az politikus. Egy kiegyensúlyozott polgári demokráciában, amelynek értékeiben mindannyian hiszünk, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Kitartó munkával, hitelességgel, megbízhatósággal meg kell mutatnunk a magyar polgároknak, hogy olyan alternatívát kínál nekik az ellenzéki pártszövetség, amely garantálja azt a jólétet, biztonságot és kiszámíthatóságot, amire szükségük van. Ha jól csináljuk, érteni fogják.
A szerző nyelvész, egyetemi docens, a Jobbik országgyűlési képviselője
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/19. számában jelent meg május 6-án.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.