Régi vágású kereszténydemokrácia. Ezt ígérte alig egy hónappal a harmadik kétharmad megszerzése után Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Hogy mit értett rajta, azt nem magyarázta meg, ezért a legkülönbözőbb találgatások kaptak szárnyra. Volt, aki a Horthy-rendszert vélte felfedezni az ígéretben, mások azonnal letromfolták, hogy az nem lehet, mert annak a rendszernek semmiféle köze nem volt a kereszténydemokráciához, hiszen hiányzott belőle a szociális elem.
Wildmann János közgazdászteológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva úgy azonosította az ígéretet, hogy az ötvenes évek kereszténydemokráciája lehet, amelyben nagyobb szerepet kapott a közösség, a nemzet, az állam, és háttérbe szorultak az egyéni szabadságjogok. Vagyis igazából illiberális demokráciáról lehet szó, amelynek kiépítése már igen előrehaladott hazánkban, hiszen az európai kereszténydemokráciák olyan jellemzőit, mint a fékek és ellensúlyok rendszerét már sikeresen lebontották az ügyészség és egyes bíróságok vezetői pozícióinak elfoglalásával. Az emberi jogok is csorbát szenvedtek, hiszen ma már nyíltan fenyegetik a hatalomnak ellentmondó embereket csak azért, mert nyilvánosságra hozták az ország vezetését bíráló véleményüket.
Úgy tűnik, az ígért régi vágású kereszténydemokráciában a nők járhatnak a legrosszabbul. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy fájón kevesen kapnak szerepet a kormányban. A Fidesz vezető politikusainak megnyilvánulásai is azt sugallják, a nőknek a konyhában, illetve az ágyban a helyük, mert őket ki kell, hogy elégítse az anyaszerep.
Klerikáldemokrácia - Magyar Hang
Ha csak az elnevezésen múlna, akkor már rég az unió első öt olyan országa között említenék hazánkat, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.
Németh Szilárd szerint például azé a világ, aki teleszüli. Vagyis előre, asszonyok, mert a miniszterelnök kiadta a parancsot, 2030-ig évente harmincezerrel több gyermeknek kell születnie. De Kövér László házelnök is hasonló véleményen van, hiszen 2015 decemberében a Fidesz kongresszusán elmondta: „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Nem nehéz kihallani ebből a kijelentésből, hogy lányainknak leginkább az eszközszerepet szánja Kövér. Jellemző Varga István fideszes képviselő hozzáállása is, akinek 2012-ben, a családon belüli erőszak önálló bűncselekménnyé nyilvánításáról szóló népi kezdeményezés vitájában volt mersze azt – a szakmai, erkölcsi és emberi tekintetben is égbe kiáltó marhaságot – mondani, hogy ha a nők több gyereket szülnének, akkor nem lenne családon belüli erőszak. Majd hozzátette, „ha mindenki a két, három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, ezt követően megvalósíthatja saját magát”.
Hasonló szellemben nyilatkozott a Fidesz éppen ügyeletes könnyűzenei celebje, Kovács Ákos is, amikor az Echo Tv-ben kijelentette, az asszonyoknak nem kell annyit keresniük, mint a férfiaknak, az ő feladatuk „a női princípiumot beteljesíteni… mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”. Itt ismét csak a női nem eszközzé silányítását vehetjük észre. Ami igazán sajnálatos, ezek a vérlázító kijelentések alig okoznak felháborodást, a szavazótábornak talán még tetszik is. Lehet, a háttérben, a kocsmai beszélgetésekben még össze is kacsintanak: jól megmondták az igazat, hogy hol van az asszony helye.
Szakadék tátong a kormánypropaganda és a valóság között - Magyar Hang
Mostanában lépünk rá a nyílegyenesen a demográfiai katasztrófához vezető útra. A kormányzat tisztában van a tényekkel – mégsem tesz semmit.
Pedig veszélyesek az ilyen kijelentések. Veszélyesek, mert az ország vezetőinek véleményét mutatják, s veszélyesek, mert minden ilyen kijelentéssel egy lépéssel közelebb kerülünk a gileádi világhoz, amelyről zseniális könyvet írt Margaret Atwood A szolgálólány meséje címmel. A történet szerint a környezetszennyezés miatt az egykori Egyesült Államok helyén egy torz, fundamentalista diktatúra alakult ki, ahol az ország arisztokráciája magtalan asszonyaik mellé erőszakkal szexuális rabszolgaságra kényszeríti a termékeny asszonyokat. Az álszent rítus lényege, hogy a szolgálólányt a feleség segítségével erőszakolja meg a férj a gyermekáldás reményében.
Nőügyekkel foglalkozna Orbán Viktor - Magyar Hang
Nem valami biztató, hogy a demográfiai helyzetről akarnak nemzeti konzultációt folytatni.
Első pillantásra talán erőltetettnek tűnhet a párhuzam. Azonban a könyv, illetve az abból készült filmsorozat nagyszerűen bemutatja, hogy milyen jelentéktelen apróságokkal kezdődött az átalakulás, amely aztán a demagóg propagandával fanatizált tömeg segítségével egyre gyorsulva vezetett az egyéni szabadságjogok szinte teljes eltörléséhez.
Az illiberális demokrácia, a régi vágású kereszténydemokrácia kiépítése már nálunk is szépen halad előre. És folytatódik, ha hagyjuk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 19. számában jelent meg, 2018. szeptember 21-én. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még 19. számban? Itt megnézheti.