Míg Kádár él, addig lesz jó világ. Furcsa, hogy milyen életszilánkok vésődnek be kitörölhetetlenül, erre a kijelentésre például kristálytisztán emlékszem, az elhangzásának körülményeire is, téli este, olajkályhától fülledt, cigarettafüstös, levegőtlen szoba, ultiparti meg M (akkor még bácsi), aki önkéntes rendőrként védte a szocializmus sátoraljaújhelyi vívmányait, és mindig jó kedéllyel, illetve nagy hangon tette közzé a gondolatait, sőt, ha a közelében voltál, bizonyosan nem úsztad meg ilyenkor a férfias vállba verést sem, ami itt viszont elmaradt, mivel M a profetikus kinyilatkoztatás közben két kézzel seperte be a leginkább bélásokból álló nyereményt.
Ez a „míg Kádár él, addig lesz jó világ” úgy jutott eszembe, hogy amikor több mint harminc esztendő múltán visszatértem gyermek- és ifjúkorom egyik legkedvesebb helyszínére, a bodrogközi Karcsára, ahova rengeteg csobbanós és horgászkaland köt, és videót készítettem a község jelenlegi állapottyáról, az erős, büszke Magyarországról, ahol sokan ronggyal fűtenek, és luxus a mosás, mert nincs csatorna, rengeteg házban víz sem, földijeim közül szép számmal épp ezzel a nosztalgiával fogadták a filmecskét, miszerint régen Karcsa mintatelepülés volt, most meg.
Ez is Magyarország! - Ahol luxus a mosás és sokan ronggyal fűtenek
Karcsa tündéri kis település - lehetne. Harminc év után visszamentem gyerekkorom egyik legkedvencebb helyére megnézni, hogy mi történt ott az elmúlt évtizedekben. Kicsit szeles, kicsit zajos videó, de talán így is tanulságos - történik mindez az Európai Unió tagállamában 2018-ban.
Egyikük, már a földijeim egyike, viszont nem szomorúan nosztalgiázva, hanem felháborodva nézte végig a szerinte tendenciózus és torz kordokumentumot, és olyannyira berágott, hogy alig pergett le a bő negyed óra, azonnal messengert ragadott, pedig hívhatott is volna, hiszen időnként beszélünk, mivel kollégák vagyunk, csak engem Budapestre, őt meg a Dunántúlra szakította a szülőföld médiavilágbéli kilátástalansága. Vitázni kezdtünk, nem kell ahhoz beszéd, végül is újságíróként neki is, nekem is jól megy a gépírás, peregtek a mondatok, érvek és ellenérvek, aztán eljutottunk oda, hogy feltette a kérdést:
Ki vagyok én, hogy szembeszálljak a NER-rel?
Én: Újságíró.
És pedig itt nem az következik, hogy kioktatom a kollaboráns zsurnalista társam hivatástudatból, hősiességből, bátorságból és úgy egyáltalán, mivel erre semmilyen okom, jogom nincsen, hanem az következik, következett, hogy beszélgetni kezdtünk a vidéki média Karcsánál is sanyarúbb sorsáról. Kollégám ugyanis gyűrte az ipart, ameddig bírta, s amíg egyáltalán volt hol, de egyrészt ráment az egészsége, ahogy fogalmazta, az ellenzéki újságírás magas vérnyomást, szívritmuszavart és álmatlan éjszakákat jelentett, másrészt ripsz-ropsz elfogyott alóla a nyilvánosság ellenzéki médiának nevezett része.
Lécci-lécci, csak a Fidesz! - Magyar Hang
A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.
Persze-persze, elmondjuk, leírjuk, bemutatjuk sokszor, hogy Mészáros Lőrinc miként zabálta fel a megyei lapokat, ebben nóvum nincsen, én még azt is hozzá szoktam tenni, ha a honi közélet kóros tünetegyütteséről esik szó, hogy az önkormányzati kiadványok, tévék, rádiók is a NER részei, lévén önkormányzatiak, s a legutóbbi helyhatósági választások eredményét kiválóan ismerjük. Csak valamiért eddig nem gondoltam bele, hogy mélységében mit jelent mindez.
Látták a nagykállói polgármester Sargentini-performanszát? Az N1TV próbálta megszólaltatni a nyírségi település első emberét az uniós pénzekből épült akármi hiányáról, amire Juhász Zoltán fideszes polgármester azt felelte, hogy nem kellett volna Brüsszelben Magyarország ellen szavazni. És kész. Vagy korszerűbben: ennyike.
FELDERÍTŐ - Akkor kamerázhatnának, ha nem álltak volna Soros mellé!
A furcsán kezelt uniós pénzekkel kapcsolatban Nagykállóban megtudtuk, hogy az önkormányzati területeken a parlagfű Soros miatt nő ember méretűre. Az uniós pénzből fejlesztett vitorlázásra alkalmas tóban pedig Sargentini miatt nincs víz.
Akkor tehát mostantól ez lesz. Pontosabban ez van. A csúnya dolgok meg sem történnek, hiszen ami nem derül ki, az nincs is. Nyugodt, csendes, mindenféle ügyektől mentes, lineárisan unalmas napok, hetek, hónapok, évek jönnek, az általános békességbe csak Brüsszel és az időnként a magyar határra rontó, ám oda soha meg nem érkező migránshordák rondítanak bele, meg néhány kimondhatatlan nevű európai politikus, akikre a haza és a kereszténység védelmében lehet morgolódni mosás közben a lavór fölé görnyedve.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!
