Az, hogy Magyarországon ekkora hévvel tombol a törzsi gyűlölet, sok évtized elfojtásának eredménye.
Publicisztika
Talán kicsit a koronavírus-járványnak is köszönhető, hogy a kisebbségbe szorult magyarok egész jól megúszták a trianoni évfordulót.
Nem kétséges, Orbán Viktor kíméletlenül kihasználja ellenfelei hibáit, és habozás nélkül él az adódó lehetőségekkel. Gyurcsány Ferencet mégis úgy támadja, hogy még véletlenül se essen le a térképről.
Ez nem korlátozás volt. Nem is barátságos ajánlás. Ám véresen szigorú rendőri rendelet, statáriális hadparancs. A főváros utcáin járőrök, igazoltatás, éles fegyverek, éjjel is hallottunk puskaropogást.
Trianon, hallod, fiam? Trianon! Inkább ünnepeljük együtt a nemzeti összetartás évét, vette át a szót az apa, és a tévére mutatott. A fiukat azonban ez sem érdekelte.
Az újabb „Soros-terv” beemelése a nemzeti konzultációba a rutinszerű cselekvés, az innovációhiány tragikomikus tünete.
A probléma az, hogy a magyar elit lemond a társadalom leszakadó tömegeiről. Ebből képződnek a véres gyilkosságok, ebből képződik az emberkereskedelem, a bűnözés és a prostitúció.
Magyarországon 2022-ben sem lesz változás, a parlamenti ciklus félidejében ez már jól látható. Azért nem lesz, mert hiányoznak a változtatók.
A kormánypártok teljes gőzzel úgy kampányolnak, mintha választások előtt állnánk.
Figyelemre méltó, hogy a korlátlan hatalommal felruházott kormányfő egyfajta ellenerővel szembesült a sajátjai részéről, aminek még lehet jelentősége.
Matovic szövegére reflexből aggatjuk rá a példátlan jelzőt. Ha az 1945 utáni (cseh)szlovák politikára gondolunk, talán igazunk is van. Mégsem előzmény nélküli.
Van itt minden. Revizionizmus, irredentizmus, idealizmus, dezilluzionizmus, fetisizmus, atavizmus, mazochizmus, pesszimizmus, defetizmus, eufemizmus, antagonizmus.
A századik évforduló alkalmat adhat arra, hogy beszéljünk az előttünk álló nagy feladatról. Hogy őszintén beszéljünk a határon innen és túl élő közösségben arról, mit kell tennünk azért, hogy Magyarország ne kerülhessen soha többé olyan helyzetbe, hogy érveit ne hallgassák meg, és a döntésekben szava ne legyen.
Nem visszafoglalnunk kell a Kárpát-medencét – ez tényleg hátborzongatóan anakronisztikus-katasztrofális program lenne 2020-ban –, hanem belaknunk és a magunkénak éreznünk. Nincs mese: a maga multikulturális formájában.
A fő kérdés mindig az: erre az ellenzékre szeretné bárki leváltani a Fideszt? Szocialista korrupciógyanúra a fideszest? A határon túli magyarok elleni hergelésre a migránsozást? Az ellenzék sajtó elleni sértődésére a kormányzatét?