Vajon mit szól ehhez az egyházi felső vezetés? Jó volna tudni.
Publicisztika
Na az például egy nagyon fontos kérdés, hogy hová a fenébe tűntek azok a nagyon fontos kérdések, amiket már nem kérdez senki sem.
A CEU-t el lehet üldözni, de mi, az agymosás ellen küzdők itt maradunk.
Kelet vagy Nyugat. Ma már erről van szó minden kormányzati lépésnél. Nemet kell mondani az Akadémiának is.
Mi a vér van itt, a Balaton tó környékén? Halál, az van. Ember nem jár a környéken. Zombifalvak. Se kocsma, se bolt, se trafik. Semmi. Nulla.
Azt hiszem, a mi generációnk az első, amely két kézzel tolt el magától sok mindent, amit a szüleitől tanulhatott volna.
Most lehetőségünk van arra, hogy további intézkedésekkel támogassuk a magyar családokat. Igen? Nem? Nemigen?
A „rabszolgatörvény” letépi az álarcot a cinikus, a közjó helyett magánérdekek szolgálatában álló, az ország gyarmati státusát elfogadó hatalomról, amely úgy érzi, nincs mitől tartania.
Túl szomorú, szinte temetési hangulatot árasztó dalt játszott hegedűjén egy fiatal utcazenész szombat délután.
Egy olyan világban, amelyről mindannyian tudjuk, hogy a hatalmat nem csak formális szereplők testesítik meg, legyen érzékünk felvetni az informális hatalom korlátozásának tételét is.
Hiteles reformerek nélkül, akikre felnéz a nemzet többsége, és megfogadja szavukat, nehezen fog menni.
Ami siker a sportdiplomáciának és a kormányközeli üzleti köröknek, ráfizetés lehet az adófizetőknek.
A felnövekvő nemzedékek tagjainak legalapvetőbb szociális és kulturális kompetenciái hiányoznak, miközben a közoktatás azt próbálja beleverni a fejükbe, hogy mikor volt a vasvári béke.
Az egyetemek bűnös intézményekként való izolációja a felsőoktatás állami kontrolljának kiterjesztését is előkészítheti, amely hosszú időre észrevétlen maradna.
Ha Kósa tényleg úgy gondolja, hogy a dolgozók alkupozícióban vannak, képzelje el a saját politikusi jövőjét, ha azt mondaná a miniszterelnöknek, hogy „Viktor, ehhez az aljassághoz nem adhatom a nevemet!”