Napkelet és napnyugat

Napkelet és napnyugat

Az 1938-as eucharisztikus világkongresszus emlékérme (Fotó: Wikipédia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A falu, ahol a gyermekkoromat töltöttem, tiszta katolikus. Egyetlen más vallású ember sem lakta, pláne abban az időben. Akkoriban mindenki járt a templomba, ami az alföldi helység legmagasabb pontján állt. Mi is, gyerekek, kötelezően a vasárnapi, reggel nyolckor kezdődő misére. Ez volt a diákmise. Állnunk kellett végig, közvetlenül az oltár előtt, osztályonként sorokban, egyik oldalon a fiúk, másikon a lányok. Én rendszeresen elájultam, mert ugye enni nem volt szabad előtte az áldozás miatt, nyilván leesett az amúgy is alacsony vérnyomásom.

A karzatról szólt az orgona, egy már akkor idősnek tűnő, de aztán sem öregedő apáca játszott és énekelt. Szerettük őt, bár elég szigorú volt. Mise után gyakran ott kellett maradnunk, énekeket tanított nekünk, meg az akkoriban megjelent új ordinárium dallamait. Ma is borzongok visszagondolván arra a fegyelemre, fegyelmezési eszközökre, amelyekben ott részünk volt… Szigorúan tanítottak, ez a hangulat azóta is bennem van, ha templomba lépek, akárha csak kántorként, orgonálni is.

Régen volt. De vannak dalok, amelyeket most is csak abban a templomban, annak az orgonának a hangján tudok elképzelni.

Nagy ünnepeken gyakran elhangzott az az ének, amely az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusra készült. A szülőfalummal szomszédos városból származott pap szerezte a zenéjét: Koudela Géza. Ha e város zenei életére gondolunk, először mindenképpen Liszt Ferenc jut eszünkbe, akiről Koudela egy a kornak megfelelő lelkes, romantikus tanulmánykötetet is írt. Liszt hét alkalommal adott koncertet a városban az akkori érsek meghívására. Ma szobor őrzi emlékét a rezidencia előtt. A zene mindig is fontos volt a város életében, főszékesegyházának karnagyai mindig a legkiválóbbak közül kerültek ki, orgonájának hangja messze földön ismert. Ebben a környezetben született Koudela Géza 1894 húsvét vasárnapjának hajnalán, a család hetedik gyermekeként. Szülei nagyon vallásos életet éltek, de a zene is jelen volt mindennapjaikban. Édesapja papi szabó volt és majd öt évtizeden át játszott a székesegyház zenekarában, több hangszeren is. Koudela aztán zeneszerző és pap lett, felszentelése, első miséje is itt volt, saját művei szolgáltatták a zenét hozzá.

Harminchárom éves korában a budapesti Egyetemi templom egyházzenei igazgatójává nevezték ki. Rendszeresen orgonált Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök konferenciabeszédeihez, akit mindig példaképének tekintett. Később a Katolikus Népénektár Bizottság elnöke lett, közben egy zenepedagógiai folyóirat társszerkesztője. Két évig Rómában tanult, hazajőve a Zeneművészeti Főiskolán az akkor elindult egyházzenei fakultáson tanított.

Élénk társadalmi életet élt, a Magyar Rádió helyszíni közvetítéseinek műsorvezetője is volt, láttató, lelkesítő erővel beszélt. A politikai szereplés sem állt távol tőle, a rövid életű Nemzeti Egység pártjának is jelöltje lett. Több énekes- és imakönyv bevezetőjét megírta, mindig lelkesen, buzdítóan. Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus himnuszának dallama tehát az ő nevéhez fűződik. Szövegét Bangha Béla jezsuita szerezte. Így hangzik:

Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat,
millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat,
Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett,
mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett.
Krisztus kenyér s bor színében úr s király a föld felett,
forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.

Dallama a kornak megfelelő, kissé a német indulókra emlékeztető, a magyar népzenétől és a kodályi gondolatvilágtól nagyban különböző vezetésű. Különösen érdekes ez abban az időben, amikor Kodály és Bartók legjelentősebb műveiket alkotják, jellegzetes magyar gondolkodásmódot alakítva. Nos, a Horthy Miklósné Purgly Magdolna által fővédnökölt találkozóra nem ebből a stíluskörből választottak. Persze világeseményről van szó, tehát ez az egyébként rendkívül szép és remek zeneszerzői felkészültségről árulkodó alkotás lehet, hogy éppen meg is felelt.

Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy több mint nyolcvan esztendő múltán is ezzel kell-e vajon kiállanunk ország-világ elé. Nem termett volna azóta sem egyetlen olyan világot járt magyar zeneszerző és szövegíró, aki méltó utódját, XXI. századi megfelelőjét megalkothatta volna ennek a himnusznak? Pedig lett volna rá lehetőség. Igaz, korunk tehetséges zeneszerzőjének átalakításában fogjuk hallani (a producer pedig egyik Kossuth-díjasunk), a dallam és a szöveg azonban marad, előadásmódja pedig napjaink divatjának megfelelő.

Várom a hatását. Az is lehet, hogy megkönnyezem, mint mindent, ami a feljebbvalóhoz közelít, vagy azért, mert van személyes élményem róla. Kíváncsi vagyok, akik nem hordoznak ennyi emléket gyermekkorukból, mit fognak gondolni róla. Nyolcvan év alatt sem változott volna semmi?

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/36. számában jelent meg, az Időgép történelmi mellékletben szeptember 3-án.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom