Szokás mondani, hogy a közel másfél évtizede regnáló Orbán-rendszernek van markáns elbeszélése a világról és benne a nemzetről, amely a választók számára könnyen érthető, átélhető és érzelmi azonosulási pontként szolgál. Sokan úgy vélik, ez a rendszer stabilitásának alapja.
Véleményem szerint ez csak részben igaz, mert bár a hatalom az éppen aktuális világmagyarázatához valóban kínál fogalmi mankókat, azok tartalma azonban olyan dinamikusan változik, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Így például a „nemzeti érdek” fogalma nagyon mást jelentett a Fidesz retorikájában Orbán Vktor első kormányzása idején, amikor a „polgári Magyarország” gondolata volt a politikai termék, mint a 2010 előtti ellenzéki időszakban, és megint mást jelentett akkor, amikor 2010 után megszületett a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”. Így jutottunk el a „Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik” orbáni mondattól addig, hogy a kormányfőnek most már akkor sincs egy szava sem, ha Putyin megrendelésére idegen ügynökök által szervezett fasiszta puccsnak minősítik 1956-ot az orosz állami tankönyvekben.
Ma ott tartunk, hogy semmit nem jelent a nemzeti érdek fogalma, pontosabban annyit jelent, hogy az a nemzeti érdek, amit a kormányfő éppen mond. Ha egyik héten mást, mint az előző héten, akkor onnantól kezdve az a nemzeti érdek. Ennyi. A Fidesz annyiszor falta be, rágta és emésztette meg, majd köpte ki az elmúlt években a nemzeti érdek fogalmát, hogy abból szinte semmi sem maradt.
Nem a fogalmak, az elbeszélés vagy – szörnyű szóval – a narratíva a rendszer stabilitásának alapja tehát, hanem maga a stabilitás, a biztonságként értelmezett stabilitás ígérete. Az, hogy változzék körülöttünk bárhogyan is a világ, és mondjon erről bármit is Orbán, maga Orbán a biztos pont, ő a helyén van, és megvéd minket, magyarokat a bizonytalanná vált világ veszélyeitől. Nem véletlen, hogy a korábban nagyívű miniszterelnöki fejtegetések mostanra jórészt leegyszerűsödtek arra a kérdésre, hogy még 10 vagy 15, netán 20 évig kíván-e hatalmon maradni. Az idei Tranziton mindez abban a szexuális áthallású, ezért mosolyt kiváltó szellemi teljesítménnyel megalkotott fő üzenetben csúcsosodott ki, miszerint a kétharmad áll, mint a „cövek”, „egyfolytában áll, és ami igazán fontos, hogy innen még a végét se látni”.
Nem kétlem, hogy sokaknak ez elég a boldogsághoz. Az is igaz, hogy a magyar társadalomban történelmi és szociológiai okok miatt nagyon erős a stabilitás iránti igény. Hatékony politikai stratégiát folytat az, aki erre és csakis erre épít. Mégis azt gondolom, élnek ebben az országban olyanok is, akik ennél többre vágynak és többet érdemelnek. Ők a polgárok, akik tudják, hogy az üres stabilitás vagy más szempontból nézve: az elszámoltathatatlan és leválthatatlan hatalom nem érdeke egyetlen országnak sem. Ahhoz azonban, hogy belőlük közösség jöjjön létre, közös értékekre, közös nyelvre és közös fogalmakra van szükség. A Orbán-rendszer által elhasznált és kiüresített alapfogalmakat ezért vissza kell foglalni és újra kell értelmeznie a magyar polgárságnak.
Ismét tartalommal kell megtölteni a nemzet fogalmát, mint közösséget, amelyben felelősek vagyunk egymásért. A nemzethez hozzá kell kötni a polgár fogalmát, amely így már azt is jelenti, hogy nem csak egy hazában élünk, de felelősek is vagyunk a közösségünkért. És a nemzet fogalmához kell csatolni magát a felelősség fogalmát is, amely abból indul ki, hogy az oktatástól a környezetvédelemig az utánunk jövő generációkra is tekintettel hozunk döntéseket.
Miben változik így az elmúlt években megszokott nemzet retorika? Szinte mindenben. A jelenlegi kormányzat arra szocializál minket, hogy a nemzet tagjaként a honvédelmet kell fejleszteni, nem az oktatást, ahogy az állami vásárlásokat kell erősíteni különböző piacokon, nem az egészségügyet. Abban az esetben azonban, ha a nemzetet nem az egyénektől elszakadt politikai jelszóként fogjuk fel arra, hogy választott politikusaink jogot formáljanak mindenféle nagy költségvetésű projekt megvalósítására az adópénzeinkből, hanem a nemzet számunkra tényleg az, ami, azaz egyének azon közössége, amelyben arra szerveződnek, hogy közös erővel minél biztonságosabban és gazdagabban élhessenek, abban az esetben a nemzet gondolata, mindenféle populizmustól mentesen újra életerőre kap.
Mindennek pedig az az alapja, hogy a politikára oda kell figyelni, mi, polgárok nem adhatjuk ki a kezünkből ezt a figyelmet. Le kell szoknunk arról a felelőtlen magatartásról, mely szerint a politikához nincsen közünk. Abban az esetben átadjuk a terepet a közpénzeket populista megoldásokra felhasználó közéleti kalandoroknak. Csak felelős polgárság teremt erős nemzetet és védi meg magát azzal a mindent küresítő és lepusztító populizmussal szemben, amely most torát üli.
