A brit Munkáspártnak csak sikerült kiizzadni magából: ha a most bejelentett, december 12-én tartandó előre hozott választások eredményeképp kormányra kerülnek, akkor új népszavazást írnának ki a brit uniós tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU része.
Ez lenne a nagy barbatrükk? Addig szavaztatni a népet, amíg a többség arra nem ikszel, ami nekünk megfelel? Nem is olyan régen, nem is olyan messze, Írországban tették ugyanezt a választókkal. Miután a 2008. június 12-i népszavazáson elutasították a lisszaboni szerződést, újat írtak ki a témában, ami, minő meglepő, azt az eredményt hozta, amit vártak: azaz a derék írek 2009. október 2-án rábólintottak a ma az EU alapját jelentő szerződésre.
Kérdezhetjük, minek kellett most ez a tragikomédiákkal teletűzdelt három év. S ugyancsak feltehetjük azt a kérdést is: a demokrácia azt jelenti, hogy addig szavaztatjuk az embereket, amíg tényleg az nem jön ki, amit a politikai fősodor nem szeretne?
A brexit ettől még az elmúlt évtizedek egyik legelképzelésnélkülibb és legkiábrándítóbb döntése. Előbb vártam volna például a skót függetlenséget, mint a brit uniós kilépőt. Előbbi elmaradt, utóbbinak – főleg a fiatalabbak nagy bánatára – viszont épp a szemünk láttára kellene valósággá válnia. Az a helyzet ugyanis, ha az emberek szavaztak, akkor azt bizony tiszteletben kell(ene) tartani. Ami egyelőre úgy néz ki, nem igen megy Westminsterben.
Ahogy az sem megy, hogy vállalják a kilépéssel járó felelősséget. Mintha évek óta mindenki mosná a kezeit. A kilépésre évtizedes politikai karriert, brüsszeli bajkeverést alapozó politikus tovább halászik a zavarosban, a korábbi brexitfőtárgyaló az amerikai Goldman Sachshoz igazol, miközben lovaggá ütik. Közben meg nagy dumák közepette foggal-körömmel ragaszkodnának az EU nyújtotta előnyökhöz, míg minden nyűgöt úgy hajítanának ki az ablakon, mint cseh tanácsosokat a történelem során nem egyszer a prágai városházából.
A Munkáspárt belebegtette az új népszavazást a brexitről | Magyar Hang
Közben Donald Trump Boris Johnson oldalán szállt be a brit választási kampányba.
És a legnagyobb vicc az egészben, hogy még az utolsó utáni pillanatban is sikerül elérni egy újabb egyezséget Brüsszellel. Az EU belement abba, hogy felrúgva a kilépés fogalmát és a vele járó következményeket, nem kötelezné arra a távozót, hogy visszaállítsa – az egyébként húsz éve az ír megbékélés zálogaként, az 1998-as nagypénteki egyezmény után leépített – határt Írország és Észak-Írország között. Amit ugye, ha már brexit, elvileg meg kellene lépni. Meg még – mivel nem nyílt lapokkal játszanak – ki tudja, mi mindenben sikerült pozitív előjellel megegyezni.
Értjük, hogy még a kormányzó konzervatívokon belül is sokan ellenzik a kilépést, de ez nem írhatja felül a hivatalos választói akaratot.
Boris Johnson megpróbált tizenkilencre lapot húzni, mondván, ha belebegteti az esetleges előre hozott választást, talán az új, kialkudott feltételekkel október 31-én Nagy-Britannia rendezett módon, emelt fővel hagyhatja el a fedélzetet, ám ez nem jött be. Kilépés helyett újabb kampány és választás jön, miközben a szakítás dátumát újfent elodázták.
Hogy mi várható, egyre kevésbé megjósolható. Mindenesetre most bedobni az új népszavazás mézesmadzagát, a leggyengébb és talán a legátlátszóbb húzás. Egy biztos, ha Nagy-Britannia valóban elhagyja az uniót, Brüsszel lesz a legkedvesebb partner, nem a tengerentúli nagytestvér.
Amúgy pedig senki sem mondta, hogy kilépés után nem lehet újra kérni a felvételt az EU-ba. Példa még nem volt rá. Lehet precedenst teremteni.
