Az a csodálatosan vegyes közönség, amelyről Hrabal úr oly szépen emlékezett meg műveiben, olyan mint ha már félig-meddig el is tűnt volna.
Publicisztika
Fú, Magyarország már olyan jól teljesít, hogy kezdünk kicsit szédülni.
Sokszor rém egyszerű dolgokat találnánk, ha eljuthatnánk egy-egy nagypolitikai esemény kiindulópontjához.
A mostani politikai és erkölcsi káoszban is fel kellene ismernünk, ki a barát és ki a rabló.
A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.
Ha körülnézünk a világban, mindenütt találunk hajléktalanokat. Azonban az ember lesüllyedését nem mindig a saját hibája okozza.
Kinek vagy minek a kedvéért kockáztatja Tarlós a csillaghegyi öblözetben élő 55 ezer ember árvízi biztonságát, és miért csúfítaná el a közkedvelt Római-partot?
Olyan vagyok, mint a százszorszép, átmennek rajtam a fűnyíróval, de reggelre összedrótozom magam.
Kell ebből egy kis kikapcsolódás. Engem az áprilisi választás előtti hetek-hónapok szinte felüdítettek, amikor az egyhangú gyűlöletkeltés mellett a sikerpropaganda is megszólalt.
Kérdés, hogy az európai parlamenti választás elhozza-e azt az áttörést, amit a miniszterelnök remél.
Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a tér névadójával?
Joó Tibor nem egy megszokott művet írt a nacionalizmusról. A mai irtóztató leegyszerűsítések korában bőven ad átgondolnivalót számunkra.
Sürgős lépéseket kell tennünk az egész hazai gazdaság versenyképességének növeléséért.
Felsorolhatatlan annyi emberi szenvedés, amennyit a magyarság az első világháború alatt és utána is átélt.
A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.