Akkor növelhető a kormányváltás esélye 2022-ben, ha már most sikerül megbontani az elmúlt három országgyűlési választáson egységesen szavazó fideszes tábort.
Publicisztika
A mélyállam emelte fel, és tartja a felszínen Putyint, de ennek lazább, hazai változata fogja le a szavakban legbőszebb antikommunista politikus kezét is.
Soha ilyen kellemetlen feladat rá nem hárult, egyértelműen maga, az ő élete volt a tét, és semmi apróságért nem felelhetett.
Az orbáni médiapolitika végterméke a politikai aktivista által készített Karácsony-interjú.
Távlatokban gondolkodó államférfiak kellenének, de nekünk per pillanat csak a „számok hozásában” érdekelt fideszeseink vannak. Akikről mindent elmond, hogy a választókerületükben zajló társadalmi és gazdasági folyamatok szempontjából majdnem mindegy, hogy a vádlottak padján ülnek, vagy a Parlamentben.
Az alternatív gyógyászat legfeljebb az orvosi kezelés kiegészítésére lehet alkalmas.
A közös ellenzéki listánál sokkal fontosabb kérdés, el lehet-e jutni odáig, hogy akár több lista esetén is közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.
Én kikerekezek Óbudára fagypont körüli hőmérsékleten is. Küldjön rám egy stábot minden reggel, én azt sem bánnám, ha rossz helyen várnak.
Szerintem az Antall által képviselt politikai középirányzatra ma is szükség van, sőt igény is van rá.
Meglepő volt, milyen könnyen esett ki a végrehajtó hatalmi szerepéből, amikor a Fidesz pártelnökének címzett kérdést kapott.
Hol tart jelenleg a vulkanológia, mit tudunk és mit nem tudunk a vulkánkitörésekről? És veszélyben vannak-e a turisták?
A karácsonyi jókívánságok formái sajátosan alakultak Magyarországon.
Orbán Viktor egyetlen olyan problémát nem jelölt meg maratoni tájékoztatóján, amelynek kezelésére ne lett volna meg minden eszköze az elmúlt tíz évben.
Elöl megy az élet, s mögötte fut, Lépked, majd végül lemarad az álom.
Teszi mindezt azért, hogy inkább acsarkodjunk és ne azt nézzük, hogy a magyar állam számos szektorban a válság jeleit mutatja.