Mozikban a Disney új Star Wars-filmje. Ám a mítoszt megalapozó trilógia popkulturális hatása soha nem lesz megismételhető. Hogy miért? Álljon itt a tíz legfőbb ok.
Publicisztika
Hiba volt nem szólni a 93 éves II. Erzsébetnek. Akár azzal is kiállhattak volna a közvélemény elé, hogy „egyszerűen nem szeretnénk az adófizetők terhére lenni”. Miért nem így tettek? Talán sosem tudjuk meg.
Immár bő évszázada van egy erőteljes társadalommodell, amelyet ideje kitörölnünk a gondolkodásunkból.
A 2020-as esztendő meghatározó lehet Magyarország számára. Valódi sorsfordulat jöhet, vagy marad a közöny.
Akkor fészkelte be magát elméjébe, amikor élvezettel figyelte, mennyire félnek tőle a nézőtéren. Akarta ezt az érzést, még sokszor akarta.
Ki ne venne részt egy olyan időutazáson, amelynek keretében időutazóink megmutatják akár csak a tíz évvel ezelőtti Orbán Viktornak, hogy hová jutott el 2020-ban!
Gondoljunk csak bele, mit kellett kiállnia Horn Gyula legjobb magyarországi tanítványának ezen idő alatt.
„Jó, hogy nem azt az ócska eurovíziós micsodát kell már nézni. Nemzetkaratkerünknek ez a kipcsak világkupa az erős pistás birkaszemevő versennyel sokkal otthonosabb mulatság.”
2019 októberében gyökeresen új helyzet állt elő a magyar politikában, amire a miniszterelnöknek is feltétlenül reagálnia kell.
Orbán hadserege megérkezett Moszkva alá, a Tigrisek dübörgése félelmetes, Kocsis Máté azt üvölti, hogy rohamra, mert becsületük az éhség – de nincs erő a végső csapásra.
Jó, ha tudjuk, bárkiből lehet ellenség. Külső is, belső is. Vadászati idényben bárki célkeresztbe kerülhet.
Most, amikor már a bőrünkön érezzük a éghajlatváltozás negatív hatásait, jobban kellene ügyelnünk az energia- és benne az áramfogyasztásunkra.
Ellenerő híján ma is újratermelődhet mindaz, amit a legújabb kori magyar történelemben a lényeglátó elmék megláttak és leírtak: a Tiszák és Horthy korának anomáliái.
Ausztráliában évről évre hamarabb kezdődik a nyár, a bozóttüzek pedig pusztítóbbak, mint korábban, és ebben egyértelmű felelőssége van az ausztrál klímapolitikának.
Ha a kézilabdában is a Gothár-ügyhöz mérhető lendülettel fog majd a rendszer átalakításába, elsőként saját magát hozhatja kellemetlen helyzetbe.