A cseh bajnokság vasárnapi futamán elszenvedett fejsérülései következtében szerdán hunyt el a tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok motokrossz-versenyző.
Sport
Legendák távoztak a Ferencvárostól, miközben történelmi sikert értek el.
Zsinórban harmadszor nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját a norvég Vipers.
Majdnem sikerült egy kilenc gólos előnyt elszórakozni.
Különleges izgalmak után, egy góllal sikerült legyőzni az esélyesebb dán csapatot.
Története során először az RTL Magyarország közvetíti az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit három szezonon át.
Az első elődöntőben nagy csatában kikapott a Győr a címvédő norvég Viperstől.
Sikerült kiharcolni az élvonalban maradást, de elég sikertelen szezont zárt a csapat.
Véget ért az elmúlt évek legizgalmasabb foci szezonja, ami paródiát csinált a NER közpénzégetéséből.
Szabalenka – aki korábban leszögezte, hogy „senki sem támogatja a háborút” – azt mondta, megérti, ha Kosztyuk „utálja” őt.
A székesfehérvári polgármester az utóbbi hetekben többször kóstolgatta Garancsi Istvánt, a kirakatcsapat milliárdos tulajdonosát, akit a közelmúltban Hernádi Zsolttal, a csapatot szponzoráló Mol vezérével kaptak lencsevégre.
Ebből az összegből a hat látvány csapatsportág mellett újra részesülhet a MOB is.
Sorra mondanak le a sportszövetségek éléről a politikai kinevezettek. A távozások hátterében állhat az eredménytelenség, vagy az egyetemi alapítványokhoz hasonló NER-telenítés is, de elképzelhető, hogy nem kell rendszert keresnünk visszalépésekben.
A NER százmilliárdokért falta fel a magyar labdarúgást, de nem minden szurkoló hálás a hatalomnak: rezsicsökkentés, ellopott legenda és az Újpest-drukker miniszterelnök.
Több mint két óra játék után, a hosszabbítás második félidejének végén születtek a gólok a Puskás Arénában.