Az idei Magyar Kupa-döntője szokatlanul alakult: a másodosztályú Budafoki MTE az NB I-es, ám épp a bentmaradásért küzdő Zalaegerszegi TE együttesével csatázott a magyar foci történetének 83. kupaserlegéért. Ez nagymértékben köszönhető a torna egymérkőzéses lebonyolításának: a kupában elég egyszer legyőzni az esélyesebb csapatot, annak már nincs lehetősége a visszavágón a korrekcióra. Ennek a rendszernek lett „áldozata” idén a Ferencváros is: már október közepén búcsúzott a kupaszerepléstől, amikor nagy meglepetésre 3-2-re kikapott Iváncsán. (Az NB III-as kiscsapatot egyébként pont a Budafok búcsúztatta, ők februárban nyerni tudtak Iváncsán 2-1-re).
A két csapat jó nevek ellen jutott a döntőig úgy, hogy az utolsó két mérkőzésükön összesen egy gól kaptak: a Budafok a Kisvárdát és a Vasast búcsúztatta, a ZTE pedig a Mezőkövesdet verte idegenben 4–1-re, utána pedig hosszabbításban győzött a Puskás Akadémia ellen otthon. Fontos még megjegyezni, hogy a Budafok keretében mindenki magyar (köztük egy-egy erdélyi és felvidéki származású), míg a ZTE-nél (magyar többség mellett) találni három nigériai, horvát, albán és ukrán játékost is. A tét nem volt kicsi: a győztes összesen százmillió, a döntő vesztese pedig 50 millió forintot kap a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.
Bár Zalaegerszeg nagyságrendekkel távolabb van a Puskás Arénától, mint a 22. kerületi Budafok, mégis előbbiek voltak többen a szerda este fél nyolckor kezdődő mérkőzésen. A ZTE szurkolói szinte teljesen betöltötték a válogatott mérkőzések során a B-közép helyéül szolgáló szektort – Budafokról hiába indultak külön villamosok, a kezdéskor alig a szektor harmada volt tele. Egyébként a Puskás Aréna túl nagynak bizonyult ehhez a találkozóhoz: a felső karéjt meg sem nyitották (csak a médiaszektort), és a második harmadban, ahol többnyire a VIP vendégek vannak, ott is erős túlzással volt félház – úgy, hogy a szövetség több ezer diákot hívott meg a meccsre. A stadion akusztikáját dicséri viszont, hogy a hangulatra így sem lehetett panasz – a zalaiak éneklése és néha a Budafok szurkolóinak tapsa-dobolása jó élményt teremtett.
A ZTE szép koreográfiával készült: kék-fehérbe borították a lelátót a Himnusz alatt, és egy óriási molinóra azt írták ki, hogy „A városért, a címerért, a kék-fehér színekért!” Másodosztályban játszó csapat egyébként legutóbb 11 éve, 2012-ben jutott el a döntőig, akkor az épp NB II-es MTK a régi Puskás-stadionban tizenegyesekkel kapott ki a DVSC-től. Eddig egyszer nyert kupát NB II-es gárda: 1984-ben a Siófoki Bányász verte a Rába ETO-t.
Nem meglepő módon a magasabban jegyzett ZTE kezdett jobban: már a negyedik percben Tajti tekert kapura, a jobb felsőbe tartó labdát a kapus Gundel-Takács szögletre hárította. A Budafok egyáltalán nem illetődött meg, a huszadik percben a felső léc mentette meg a zalaiakat a góltól: Beke szép felfutása után a menteni igyekvő védőről a felső lécre pattant a labda. Többet támadott a Budafok, voltak kisebb-nagyobb helyzetek is, de igazán veszélyes akciót nem tudtak összehozni, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok. Ekkor derült ki a hivatalos nézőszám is: 24 152 az egyébként 67 ezres stadionban.
A második félidő első eseménye a zalai keménymag kék füstbombái voltak – az egész stadiont belepte az erős szag. Elég unalmas kezdés után a ZTE támadott jobban, de gólt nem sikerült szerezniük. A Budafok sem tudott eredményes lenni, ráadásul nagyon beszorultak a végére, így a meglehetősen unalmas második félidő után ők örülhettek jobban a ráadásnak.
A hosszabbítás első félideje is ordító gólhelyzet nélkül telt el. Nagyon úgy tűnt, a csapatok beletörődtek abba, hogy tizenegyespárbajban dőljön el a kupa sorsa. A 117. percben aztán kiderült, hogy mégsem lesz szükség a büntetőpárbajra: a ZTE játékosa, Németh Dániel egy kavarodás után begyötört egy labdát a Budafok hálójába. Sőt, a végére is maradt még egy slusszpoén: a legeslegutolsó percben egy szabadrúgásból Szalai Szabolcs megszerezte a második gólt is: Budafoki MTE – ZTE FC 0-2.
