Novemberben Amerika régi-új elnököt választ. Akár Joe Biden, akár Donald Trump lesz a befutó, a választók ismerős arcra bízzák az ország és egyúttal a szabad világ vezetését. A közvélemény-kutatások hosszú ideig Trump csekély, de stabil előnyét mutatták. Ezt jellemzően az amerikai gazdaság gyenge teljesítményével (magas infláció, alacsony reálbér-növekedés), külpolitikai kudarcokkal (az afganisztáni kivonulás, Putyin Ukrajna elleni háborúja, gázai háború, illetve az arra adott amerikai válaszok) és Biden személyes karizmájának hiányával (szűkebben és pontosabban: fizikai és szellemi képességeinek látványos hanyatlásával) magyarázták.
A Biden-kormány gazdasági és külpolitikai teljesítményének kielégítő mivolta mellett és ellen egyaránt legitim módon lehet érvelni. A fogyasztói árindex nagyot nőtt ugyan (2021. január óta nagyjából 20 százalék), ám a világ többi részéhez képest nem volt kiugró az amerikai infláció. Az afganisztáni kivonulás káoszba fulladt, és látszólag teljesen eredménytelenek voltak a nyugati szövetségi rendszer nemzetépítési kísérletei, de Amerika le tudta zárni ezt a kudarcosnak ítélt vállalkozást. Putyin lerohanta Ukrajnát, de nem sikerült elfoglalnia, Izrael pedig súlyos támadást szenvedett el, de az iráni rakétazápor ellenére egyelőre sikerült lokalizálni a konfliktust.
Biden személyes karizmájának hiánya ugyancsak megosztotta az amerikai közvéleményt, de egészen máshogyan, mint a gazdaság vagy a külpolitika kérdése. Míg előbbi kettő kapcsán az ismert tények értékelése tekintetében volt ellentét az oldalak között, addig Biden teljesítőképességével már a tények szintjén sem volt egyetértés. A demokrata mainstream egyszerűen tagadta a probléma létezését, a republikánus mainstream pedig hiszterizálta a kérdés tárgyalását. A tájékozódni vágyó választó csak konok tagadással vagy őrjöngő túlzással találkozhatott. Egészen a közelmúltig.
Trump – érezve Biden törékenységét – feltételek nélkül vitára invitálta ellenfelét, Biden pedig a közvélemény-kutatásokban jelzett hátrányától megriadva vissza akarta szerezni a kezdeményezést. Az akaratok találkoztak, és így június 27-én – úgy, hogy a felek hivatalosan még nem is tekintendőek pártjuk jelöltjének – elnökjelölti vita megrendezésére került sor.
Biden szellemi állapota vált a vita valódi kérdésévé
Világos volt, hogy a vita tétjét nem a jelöltek szakpolitikai felkészültsége közötti diszkrepanciából fakadó helyzeti előny megszerzése jelenti. A politikai törésvonalak és preferenciák túlságosan mélyek, illetve beágyazottak ahhoz, hogy egy vita keretein belül tett három perces felszólalással megváltoztathatóak legyenek. A versengés egyetlen nyitott és értelmezhető dimenziója az állóképesség kérdése maradt. A politikai korrektség jegyében sokan és sokszor hozzátették, hogy Trump is összetéveszt neveket, dátumokat vagy eseményeket, de valójában evidens volt, hogy egyetlen dolog adja majd a vita tétjét: képes lesz-e Biden 90 percen keresztül tisztán, érthetően beszélni, élesen fogalmazni. Meg tudja-e győzni Amerikát arról, hogy van benne elég erő további négy év munkához. Ezzel a szemmel ült le több mint kilencvenmillió választó a képernyők elé. Ez volt a ki nem mondott/fel nem tett kérdés. Beszélhettek a felek akármiről, abortuszról, migrációról, demokráciáról: a tartalom érdektelen volt. Csak az számított, képes lesz-e átlépni Biden azt a rendkívül alacsonyra tett lécet, hogy összefüggően beszéljen.
Az elnök siralmas teljesítménye megrengette az establishment bizalmát
Aki végignézte ezt a vitát, abban nem maradhatott kétség, hogy a fenti kérdésre csak egyetlen válasz adható: nem. Az első öt percben kiderült, hogy Biden nem pusztán fáradt benyomást kelt, hanem valóban rendkívül fáradt és összeszedetlen. Beszéde nehezen volt érthető, a mondatok végei köszönő viszonyban sem voltak azok elejével. Az idő előrehaladtával mintha magára talált volna, de az utolsó megszólalásai ugyancsak inkoherenssé váltak.
Hiába volt szó olyan témákról, amik Biden számára kényelmes terepet jelenthettek volna az abortuszszabályozás kérdésétől kezdve Trump demokráciához fűződő viszonyán át az adópolitikáig, még ilyenkor sem tudott erőteljes lenni. A vitát megelőzően közel egy hétig Camp Davidben készült csapatával, és ez mintha inkább hátrányára vált volna. Választöredékeinek érthető része begyakorolt, mesterkélt hatást keltett, spontán módon pedig nem hogy szellemes, de még csak nyelvtanilag helyes vagy legalább a szavak szintjén érthető válaszokat sem tudott adni.
Trump ugyancsak gyenge teljesítményt nyújtott, kezdeti fegyelmezettségét elvetve hamarosan agresszív hazudozásba kezdett, ám egyrészt olykor találóan szólt be Bidennek (például Biden egy kiugróan érthetetlen válasza után azt vetette oda a volt elnök, hogy „Nem tudom, miről beszél, [Biden], de szerintem ő sem.”), másrészt összefüggően beszélt. Mondandójának tartalmával lehet vitatkozni (muszáj is, hiszen számtalan hazugság hagyta el a száját), de mindezt magabiztos és érthető formában közölte. Ugyanezt Biden nem mondhatja el magáról.
Mindezek fényében a vita kimenetele egyértelmű: a tétnek megtett kérdés – jelenlegi egészségi állapotában képes-e Biden ellátni elnöki feladatait – kapcsán visszhangzó „nem” a válasz. Biden elbukott.
Versenyben marad-e Biden?
A vita nyomán John King politikai elemző szavaival élve „mély, széles és rendkívül agresszív” pánik lett úrrá a demokrata párton. Jill Biden first lady, Kamala Harris alelnök és Barack Obama védelmükbe vették az elnököt, de a korábban Biden mögött összezáró establishment és a liberális sajtó Biden visszalépésének és egy új jelölt állításának szükségessége mellett kezdett érvelni. A New York Times szerkesztői egyenesen közös állásfoglalásban szólították fel Bident, hogy szálljon ki a versenyből.
A fentiek alapján három forgatókönyv tűnik lehetségesnek:
• Biden versenyben marad, és sikerül újraalkotnia a megbomlani látszó egységet, visszaszerzi a sajtó és a párt bizalmát, és a vitán nyújtott teljesítményét apróbb botlásként keretezi; ebben az esetben visszatérhetünk a vitát megelőző status quóhoz, tehát más komoly hatást gyakorló, előre nem látható esemény hiányában kiszámíthatatlan marad a választások kimenetele. A vita által kiváltott médiavisszhang ismeretében erre – legalábbis jelen pillanatban – nem sok esély mutatkozik.
• Biden versenyben marad, de az elvesztett bizalmat nem sikerült visszaszereznie; ebben az esetben feltehetően a harmadik érdemi támogatottsággal bíró jelölt, RFK Jr. profitálhat Biden hibájából, az nem tűnik valószínűnek ugyanis, hogy a Biden politikájára alapvetően nyitott, ám egészségi állapota miatt tőle a bizalmát megvonó választók ezután Trumphoz pártolnának át; természetesen egy gyengülő Biden végső soron Trumpnak kedvez. A fogadóirodáknál letétbe helyezett tétek is azt támasztják alá, hogy Biden versenyben maradása esetére a többség sima Trump-győzelemre számít. A jelenleg elérhető információk alapján ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.
• Biden kiszáll a versenyből, és a demokrata párt jelöltállító kongresszusán egy fiatalabb, energikusabb jelölt veszi át a helyét; Biden hivatalosan még nem a demokrata párt jelöltje, a delegáltak csak augusztusban fognak erről döntést hozni. Amennyiben Biden visszalép, úgy egy úgynevezett open convention következik, amikor előválasztási győzelem hiányában választ magának jelöltet a pártapparátus. Figyelemmel Biden makacs ragaszkodására a maradásra, ez a forgatókönyv jelenleg nem tűnik valószínűnek.
A vita kristálytiszta választ adott a kérdésre, amit sosem tettek fel: Biden spontán módon képtelen megnyilvánulni, ez pedig sokak számára elégséges érv lehet arra, hogy ne támogassák őt szavazatukkal. Ironikus módon a 81 éves politikai veterán karrierje éppen azon a színpadon érhet véget, amelyen állva új lendületet kívánt annak adni.
