Többszörös újságírói próbálkozás ellenére sem sikerült megtudni, hogy hogyan áll a kormány a szupermérföldkövek teljesítésével. Arató László jegyzete!
Arató László
Ha elfogadják a rendeletet, legkésőbb a jövő év elejétől láthatjuk az új töltőállomások előkészületeit a főbb magyarországi utakon is.
A párbeszéd a rigorózus tanár és a folyamatosan hazugságon kapott diák kapcsolatára hasonlít.
A minap a litván elnök mondott beszédet az Európai Parlamentben, akit a képviselők közül többen is megkövettek, mondván hallgatni kellett volna a balti államokra, merthogy ők előre szóltak: Oroszország veszélyt jelent a kontinens biztonságára.
A tagállami vezetők a csúcsot lezáró dokumentumukban várhatóan kitérnek a Nemzetközi Büntetőbíróság által kibocsátott két elfogatóparancsra, amelyek közül az egyiknek Vlagyimir Putyin a címzettje.
Ismét tabut döntünk, és felszabadítjuk az uniós együttműködésben rejlő lehetőségeket a közös beszerzések terén – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője.
Varga Judit az igazságügyért felelős uniós biztossal is találkozott.
Megkérdeztük a politikust arról is, hogyan viszonyulnak a csehek a háborúhoz, és azt is, mi lesz a városok és a régiók szerepe ebben az évszázadban.
Az Európai Bizottság is foglalkozik már a Magyar Orvosi Kamara hatásköreinek megvonásáról szóló, tulajdonképpen két nap alatt előterjesztett és elfogadott jogszabály-módosítással.
Az új intézkedések több mint 11 milliárd eurós exporttilalmat jelentenek az orosz gazdaság számára.
Itt a gyorselemzés a miniszterelnöki beszéd uniós vonatkozásairól, a „brüsszeli démonokról”.
Eközben az európai parlamenti képviselők arra szólították fel a tagállamokat, komolyan fontolják meg vadászgépek, helikopterek és rakétarendszerek szállítását, valamint a lőszerek számának jelentős növelését Ukrajna számára.