A vállalkozók érdekvédelmi szövetségének elnöke szerint újra elő kell majd venni a kockás papírt annak, aki katával tervezte az évét, de szerinte nem kell aggódniuk.
Az ellenzéki párt szerint nem lehet kizárni azokat a katásokat, akik nem magánszemélyeknek számláznak. És év közben sem lehet bevezetni.
Szakértők szerint gyakorlatilag alig lesznek, akik az új feltételekkel is igénybe tudják majd venni az adónemet.
Semjén Zsolt nyújtotta be az új kata-törvényt.
Idén csaknem 1,3 millióan ajánlották fel így az adójuk egy százalékát egyházaknak, civilszervezeteknek.
Az Audi Hungária a korábbi években bent maradt eredménytartalékát is osztalékként fizette ki.
A munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia.
Eddig több mint 300 ezer olyan gyermeket nevelő szülő nyújtotta be bevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés.
Aki viszont egész életében a minimálbért kereste, ő mai értéken nagyságrendileg 100 000 forintos havi nyugdíjra számíthat majd.
Az érintetteknek nem annyira tetszik az ötlet, egyre több átlagamerikainak viszont igen. Csak Elon Musknak mintegy 60 milliárd dollárt kellene befizetnie a „közösbe”.
A fideszes politikus szerint meg lehetne fontolni, hogy a koronavírus járványra való tekintettel, átmeneti időszakra, bizonyos bérszintig lehetővé tegyék, de a költségvetési kihatásait meg kell nézni.
Szerinte a mindenkori főpolgármesternek és miniszterelnöknek is többet kellene adóznia.
Előbbiek évi tízmilliós bevételig adómentesek lesznek, utóbbiakat 40 százalékos büntetőadó sújthatja.
A rendelet 2021. február 8-án hatályát veszti, ezért a kormány a későbbiekben még várhatóan szabályozni fogja a kérdést.
Az államtitkár szerint több tízezer vállalkozás jobban járna, ha erre az adónemre váltana.