A képviselő szerint tízszeres túlárazás mellett vásárolt az állam.
A politikus szerint 2019-ben sem volt sikeres az ilyen kampány, reméli, jövőre sem lesz az.
Megfontoltan nyomoz Polt Péter ügyészsége a korrupciógyanús állami beszerzések után.
Öt évvel ezelőtti cikk ügyében született a döntés.
Horváth Csaba visszavonta feljelentését, amelyet Hadházy Ákos kijelentése miatt tett.
Sok városban nem tudják egyelőre elkezdeni az aláírásgyűjtést, hiába vannak meg hozzá „a passzivisták, a putkoordinátorok, a pultok a friss matricákkal”.
Szavaiból az derült ki: egyelőre korai őt a Kétfarkú Kutyapárt szavazói között üdvözölni.
A Fidesz-kormány egyik miniszterhelyettese abból is pénzt csinált, ha egy szerencsétlen családot kilakoltatott valamelyik, a bűnszervezetébe tartozó végrehajtó.
Hétfő délben, zárt ülésen szavaz az Országgyűlés mentelmi bizottsága a korrupcióval vádolt fideszes politikus mentelmi jogáról.
A képviselő a legfőbb ügyész válaszára hivatkozva írja, hogy különösen nagy értékben elkövetett költségvetési csalás ügyében folyik nyomozás.
Egyik kormányszerv sem hajlandó tájékoztatást adni az ügyről.
Csak egy céget hívtak csak meg a tenderre az ellenzéki politikus szerint.
Közel hatmillió forintot költöttek erre.
Mihályiban az aláírásokat ráadásul önkormányzati dolgozók is gyűjtik.
Fóliával bélelték a csatornát Sarud térségében.