Később édesanyja is ugyanott került fizetési listára.
A mobiltelefonok begyűjtését előíró rendelettel nem értett egyet sem a PSZ, sem a PDSZ, ahogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke sem. Hiába, Pintér Sándor és Rétvári Bence ehhez is jobban értenek.
Jegyzékben tiltakoztak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, egyben visszautasították, hogy az országot politikai célokra, a magyar kormány migrációs politikájának igazolására használják.
Orbán Viktort kérdezte Jakab Péter a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú esete kapcsán, a kormányfő helyett az államtitkár válaszolt.
Az államtitkár afféle engedményként beszélt arról is, hogy iskola előtt és után továbbra is használhatnak majd a diákok telefont.
Rétvári válaszul ismertette a határellenőrzés szabályait. Az viszont nem derült ki, miért járt az egykori iráni elnöknek állami védelem.
Erről Rétvári Bence beszélt.
Rétvári Bence közölte: idén 450 millió forint áll rendelkezésre, két fővárosi és egy vidéki intézmény végzi a vizsgálatokat.
Az államtitkár ismertetése szerint szexuális devianciákat is vizsgálnak minden gyermekotthon vezetőjénél és helyettesénél.
A belügyminiszter információink szerint többször is kérte, a kormány mégsem adott pénzt a riaszos állomány fizetésemelésére.
Az államtitkár azt kifogásolta korábban, hogy a tanárok béremeléséért tüntetnek, miközben már nőttek a fizetések.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek kiadott közleményben reagált a szombat kora délután a szaktárca épülete elé szervezett demonstrációra.
Azokról van szó, akik adminisztrációs vagy például a vízügyi területen dolgoznak.
A lét litvánt hazaküldték – a szegedi buszpályaudvarig és egy újabb bűncselekményig jutottak.
Miközben a hivatalos nyilatkozatokban tagadják, hogy nagy lenne a baj.