Az egyiptomi Gíza leghíresebb nevezetessége a nagy piramisokon túl a fekvő Szfinx szobor, amely 4500 éve őrzi a hatalmas Hafré-piramist a betolakodóktól. Egy új kutatás felvetette, hogy a szobor talán nem teljesen az ókori egyiptomi emberek keze által született. No, nem az idegenek csinálták (ahogy a piramisokat sem, sajnáljuk History Channel), hanem a természet. A New York-i Egyetem kutatóinak laboratóriumi kísérletei szerint a szikla a szél okozta erózió következtében nagy valószínűséggel már a faragás előtt is egészen szfinxszerűvé alakulhatott, amin már csak egy kicsit kellett vésővel finomítani.
Jardangok (Fotó: Wikipédia)
Az egyetem matematikai intézetének áramlástan-kutatói számítógépes modellek és szélcsatorna segítségével igyekeztek szimulálni, hogy milyenek lehettek a 4500 évvel ezelőtti gízai domborzati és időjárási körülmények, és hogy a természeti hatások milyen szerepet játszhattak a ma is látható kőzetformák kialakulásában. A kísérletek során főként az úgynevezett jardangok kialakulására koncentráltak. Ezek olyan üledékes kőzetből formálódó sziklaalakzatok, amelyek rendszerint a sivatagban alakulnak ki a szél tájalakító munkája következtében. A szél egyrészt elhordja a sziklák környezetéből a laza homokot, ezzel „kiemeli” a sziklákat a környező tájból, másrészt le is csiszolja a sziklákat, amiben a homok afféle smirgliként segíti a szél munkáját. E sziklák sokszor valószínűtlen alakot vesznek fel, az aljuk gyakran elvékonyodik.
Ilyen jardangként kezdhette a pályafutását a Szfinx is, a New York-i kutatók elmélete szerint. E hipotézis tesztelése érdekében megépítették a szobrot alkotó sziklatömb makettjét agyagból, a belsejében pedig keményebb, kevésbé erózióra hajlamos anyagból, majd azt a szelet szimuláló áramló vízzel teli medencébe helyezték. A kísérletekből kiderült, hogy a belső keményebb anyag az agyag lecsiszolódása után hajlamos fejszerű formát kialakítani, míg a szikla víz áramlási irányával szemközti részei spontán is hasonlóvá alakulnak a Szfinx ívelt hátához.
A kutatók szerint ma is vannak olyan jardangok, amelyeket nem érintett szobrászkéz, mégis meghökkentően hasonlítanak fekvő vagy ülő állatokhoz, ez pedig az elméletüket támasztja alá.
