
Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor július 14-én India útnak indítja Chandrayaan-3 Hold-szondáját – írta a Nature. Az ország Kínához hasonlóan igyekszik olyan önálló űrkutatási programot építeni, ami alapja lehet a nemzeti büszkeséget. Ha sikerül a szondának leszállnia a Holdra, akkor India lesz csupán a negyedig nemzet (az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után), amely képes volt mozgó és irányítható űreszközt juttatni kísérőbolygónkra.
A Chandrayaan-3 már az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) második kísérlete lesz a sikeres landolásra, az első sikertelenül végződött. A Chandrayaan-3 összesen 73 millió dollárba került, és az India keleti partján lévő sriharikotai űrközpontból fogják útjára indítani. A misszió célja a Hold déli sarkvidéke. Ha sikeresen leszáll, a szondából kigurul majd egy mozgó szonda (rover). Ez lenne a Holdat tanulmányozó legdélebbre jutott rover, hiszen az eddigi szondák mind északibb régiókban landoltak.
Az ISRO szerint a Hold déli sarkvidéke azért érdekes, mert állandóan árnyékban van, így reális esély mutatkozik arra, hogy most először mintát vehessenek a Holdon található jégből. Emellett a déli sark környezetében lévő nagy kráterek talán a korai Naprendszer összetételére vonatkozó információkat is tartalmazhatnak.
Ahogy a Chandrayaan-3 elnevezéséből is sejthető, ez már a harmadik misszió India Chandrayaan elnevezésű holdprogramjában. A Chandrayaan-1 2008-ban sikeresen hold körüli pályára állt, a 2019-es Chandrayaan-2 leszállóegysége azonban kudarcot vallott, és valószínűleg becsapódott a Hold felszínébe. Az ISRO szerint a baleset oka szoftverhiba lehetett.
A Chandrayaan-3 egyértelműen a holdra szállásra fog koncentrálni. Az első lépésben a rakéta a Hold körüli elliptikus pályára juttatja a leszállóegységet, amely ezután a saját hajtóművei segítségével még közelebb, nagyjából száz kilométeres magasságú pályára fog állni. A Vikram nevű leszálló egység 1,75 tonna, a hatkerekű, Pragyan nevű rover pedig 25 kilogrammot nyom. A hivatalos tervek szerint a rover 14 földi napon keresztül fog működni a Holdon.