Péntek délutántól: kutatók éjszakája

Péntek délutántól: kutatók éjszakája

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szeptember utolsó péntek délutánján, csakúgy, mint a járvány előtti években, Európa-szerte megnyitja kapuját ezernyi kutatóintézet, laboratórium, iskola, múzeum, levéltár és sok más olyan intézmény, ahol tudományos kutatás folyik, ahol kutatók dolgoznak. Az immár másfél évtizede megrendezett eseménysorozat célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos kutatás és a kutatói életpálya iránt. A szervezők meggyőződése, hogy Európa és benne minden ország jövőjének záloga a magas színvonalú tudományos kutatás, amelyre épülhet az innováció és a versenyképesség.

A Kutatók Éjszakája olyan fesztivál, amely évről évre több látogatót vonz. A tavalyi járványos esztendőben, amikor az érdeklődők csak a világhálón keresztül tudtak részt venni az eseményeken, részben kényszerből alakult ki egy új szervezési modell, aminek eredményeképpen sokkal többen tudták megtekinteni az egyes programokat, mivel azok a későbbiekben is láthatók voltak az interneten. Idén sok szervező intézmény a közönség előtt szervezett programokat közvetíti és a későbbiekben is megtekinthetővé teszi. Bár a célközönség elsősorban a fiatalság, a programokon bárki részt vehet, és a többségük ugyanúgy szól a még pályájukat keresőkhöz, mint az idősebbekhez, akár nagyszülő korban levőkhöz. 

Az idei év újdonsága, hogy a szervezők létrehozták a Kutatók Éjszakája Alapítványt az Európai Tudományért, amelynek célja, hogy hosszú távon és az év többi részében is ébren tartsa a tudomány és a tudományos kutatómunka iránti kíváncsiságot, valamint támogatók segítségével részt vállaljon a Kutatók Éjszakájához kapcsolódó események finanszírozásában. Az Alapítvány támogatása teszi lehetővé az oktatási intézmények, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kutatóintézetei, a Magyar Tudományos Akadémia, a múzeumok, a közkönyvtárak és a civil szervezetek számára az egységes és ingyenes megjelenést és regisztrációt. A vállalkozások jelképes összeg befizetése mellett vehették igénybe a központi honlap és a szervezők szolgáltatásait.

Péntek délutántól 112 intézmény több mint 2100 programot ajánl az érdeklődők figyelmébe, és ez a szám péntekig még bővülhet. A programok egy része szombaton kerül megrendezésre. A rendezvény honlapján (www.kutatokejszakaja.hu) sokféle szempont alapján lehet szelektálni, és kiválasztani a legérdekesebb programokat. A néhány program esetében a szervezők a terem befogadóképessége vagy biztonsági szempontok miatt csak korlátozott számú látogatót tudnak fogadni, ezért ezekre regisztrálni kell a Kutatók Éjszakája honlapján keresztül.

 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt