Amikor Orbán Viktor kijelentette, büszke rá, hogy katonaviselt ember, még csak a politikai marketing újabb megnyilvánulásának gondoltam, ami jól illett az amúgy nagyon is álságos „bérből és fizetésből élő kisember” imázsba.
Hogy itt jóval többről van szó, arról azért bőven árulkodtak a kormányzat katonásdival kapcsolatos, meglehetősen egy irányba mutató intézkedései. Csak felsorolásszerűen néhány momentum:
• immár bő tíz éve bíztatják a fiatalokat „önkéntes-tartalékos” jelentkezésre
• 3-4 éve tizenéves gyerekeknek szerveznek „honvédelmi táborokat"
• elindítottak egy úgynevezett kadétprogramot
• laktanyai nyílt napokat és honvédelmi versenyeket szerveznek
• létrehozták az MHSZ-utód Honvédelmi Sportszövetséget, hogy „egészséges értékrendre, hazaszeretetre, nemzeti tudatra” neveljék a fiatalokat, aminek keretében megismerkedhetnek a „honvédelmi sportokkal” (értsd: küzdősportok, lövészet, búvárkodás, ejtőernyőzés).
• már-már a téboly határát súroló módon 2021-ben az egyetemekre-főiskolákra fel nem vett jelentkezők fél-egy évre bevonulhattak önkéntesnek, ami 16-32 pluszpontot hoz az idei felvételin, miközben egy középfokú nyelvvizsga 28 pontot ér…
Úgy látszik, az orosz-ukrán háború jó apropót ad, hogy az eddigi lopakodó verbuválás helyét átvegye a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése. Mit tesz Isten, egy honvédelmi miniszter által tartott lakossági fórumon éppen most javasolta valaki, hogy vissza kellene állítani a sorkötelezettséget, mert „a mai generációra nagyon ráférne” és „a gyerekek tanulnának emberséget, bajtársiasságot”.
Készséggel elhiszem, hogy vannak olyanok, akiknek a katonáskodás – főleg évtizedek múltával – pozitív élmény maradt, de ettől még sajnos tény: a sereg az önálló személyiségekből gondolkodás nélküli, végrehajtó robotokat akar formálni. Ennek érdekében fenyegeti, megalázza, megtöri és bünteti őket. Erre se a régi, se az új generációknak nincs semmiféle szüksége.
Az igaz lehet, hogy – jó esetben – a kiskatonák között kialakulhat az összetartás, a bajtársiasság, de a rendszer egésze éppen nem emberségre tanít, hanem hazugságra, lógásra, csalásra, sokszor lopásra, önzésre. (Benkő miniszter úr figyelmét is felhívnám a fegyelem és a vakfegyelem közötti különbségre, mint ahogy nem egyenértékű a „végre kell hajtanom azt, amit a főnököm mond” és a katonánál sokszor gyengébb képességű feljebbvaló parancsainak feltétlen teljesítése.)
A híradások szerint Benkő úr kijelentette, „a magyar kormánynak pillanatnyilag nincs olyan célkitűzése, hogy bevezesse a kötelező sorkatonai szolgálatot”. Nos, tudjuk, hogy politikusaink szava mennyit ér: ami ma fehér, az holnap már mélyfekete. Tartok tőle, hogy a téma felvetése és annak időzítése nem véletlen: rövid távon része lehet a választási kampánynak, hosszabb távon pedig első lépése a sorkatonai szolgálat visszaállításának.
A jelenleg regnáló hatalom elképzeléseibe – úgy tűnik – nagyon is beleillik a kötelező katonai szolgálat, hiszen a gazdaság és a társadalom minden területén törekszenek az önállóság, a függetlenség, a véleményszabadság, az önkormányzatiság felszámolására. Mi passzolna jobban mindezen törekvésekhez, mint a vállaltan parancsuralmi katonai rendszer, amely fiatal fiúk ezreit-tízezreit szoktathatja feltétlen engedelmességre?
Ráadásul a sorkatonaság visszaállítása a honvédelem szempontjából is értelmetlen lenne. A fennen hangoztatott célokat – a haza védelmét, az ország biztonságát – sokkal jobban szolgálja egy professzionális szinten képzett és folyamatosan továbbképzett hivatásos katonákból álló hadsereg, mint a pár hónapos gyorstalpalón kényszerűen átesett „vitézek” hada.
Senki ne feledje, mekkora öröm volt annak idején a sorkötelezettség megszüntetése, az egy- vagy kétévnyi idő, amit nem loptak el fiainktól, és ami alatt tanulhattak vagy pénzt kereshettek.
Pártállástól függetlenül.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
