A megoldás a mi kezünkben van

A megoldás a mi kezünkben van

Klímatüntetés Rocklandben, az Amerikai Egyesült Államokban 2019. szeptember 27-én (Fotó: Reuters/USA Today Network)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az emberiség – sokak szerint – óriási léptekkel rohan a vesztébe: egyrészt a természeti környezet lerablásával, a Föld ásványi kincseinek és energiahordozóinak felélésével, a növény- és állatvilág pusztításával, a vizek és a levegő szennyezésével; másrészt a társadalmi egyenlőtlenségek elmélyítésével, ami az országok közötti és az országokon belüli szakadékokat egyaránt jelenti.

Mindezek illusztrálására egy-két adat:
– az utóbbi 60 évben 10 milliárd tonna (!) el nem bomló műanyag készült a világban;
– az elektronikus hulladékok tömege évi 50 millió tonna (!);
– a legfejlettebb tőkés országokban a felső vezetők jövedelme átlagosan 350-szer annyi, mint a beosztottaké;
– a gazdasági növekedésből származó globális haszon 82 százaléka az emberiség legfelső 1 százalékát gazdagítja, míg a fele egyáltalán nem részesül a hozadékból.

Az ilyen és hasonló, egyre súlyosbodó problémák láttán persze számos tudós közgazdász kezdett foglalkozni olyan gazdasági és társadalmi modellek megalkotásával, amelyek biztosítanák a környezetileg fenntartható és társadalmilag igazságos működést. Tegyük hozzá, hogy a gondolat nem új: az ősi vallások (judaizmus, kereszténység, iszlám, hinduizmus, buddhizmus) mindegyike tartalmaz az etikus gazdálkodással kapcsolatos elveket, iránymutatásokat.

A vallási tanítások, az új közgazdasági elméletek, a társadalomtudományok, a világhírűvé vált svéd diáklány, Greta Thunberg és Ferenc pápa nagyjából hasonló, egyértelmű és vitathatatlan célokat jelölnek ki: az emberek legyenek együttérzők és jótékonyak, mindenki arányosan és méltányosan részesüljön a javakból, mindenki vállaljon részt a természet és a közjó védelmében, korlátozzuk a piacgazdaságot, és ne törekedjünk a profit maximalizálására, a cégek ne akarjanak növekedni, mindenkinek legyen értelmes és társadalmilag hasznos munkája…

A közös és világos célok ellenére a megvalósítás sehogy sem akar menni. (A kis számú és kis súlyú, döntően a tulajdonos-vállalkozó elkötelezettségre építő cég-cégecske képtelen jelentős paradigmaváltást kiváltani, bár minden tisztelet megilleti őket.)

A tőkés cégek pedig haladnak a maguk – gazdasági törvények által meghatározott – útján. Az ő esetükben csak aprócska változásokat lehet látni: szelektíven gyűjtik a hulladékot, újrahasznosított anyagokat használnak csomagolásra, rászoruló szociális csoportokat támogatnak, és hasonlók. Ha kicsit megvizsgáljuk ezeket a programokat, azt tapasztalhatjuk, hogy szinte mindegyik társadalmi nyomásra indult el és szökött szárba. Ahogy az emberek (vagy legalább egyes csoportjaik) egyre érzékenyebbek a környezeti és társadalmi problémák iránt, a vállalatok tartanak tőle, hogy vásárlókat vesztenek, ha nem reagálnak az ilyen igényekre.

Márpedig ha ez így van, akkor csak a társadalom fokozódó nyomása vezethet az amúgy távoli és egyelőre illuzórikus célok megvalósítása felé. (Sajnos az államok, bár tanácskoznak és határozatokat fogadnak el, nem túl eredményesek, hiszen ők is az érdekeik által vezéreltek: amelyik országban sok a szénbánya és a szenes erőmű, az nem fogja megszavazni ezek mielőbbi bezárását.) Az emberek tájékoztatása és mozgósítása így a civil szférára marad. Ez nagy kár, mert az állami szervek pénzben is, médiaszereplésben is sokkal előnyösebb helyzetben lennének, de a már említett okok miatt inkább követik napi politikai-hatalmi érdekeiket, semmint a globális jóllét szempontjait. (A jóllét szó nem elírás.)

A civil szervezeteknek egyfelől tehát még sokkal aktívabbá kellene válniuk, másfelől az is nélkülözhetetlen, hogy a nemes, de elvont célkitűzéseket aprópénzre váltsák, azaz olyan egyszerű, gyakorlati lépésekre ösztönözzenek, amelyeket bárki megtehet a mindennapokban (például: utazz vonaton, ne vegyél palackos vizet, nyaralj-üdülj saját hazádban, ne ülj repülőre, bojkottáld a gyerekmunkával vagy bérrabszolgaságban készült termékeket…).

Az emberek szeretik, ha magukat is környezetvédőnek érezhetik-mutathatják, lásd: szelektív szemétgyűjtés. A feladat tehát, hogy egyre több és egyre komolyabb lehetőséget, mintát lássanak és követhessenek, ezzel pedig nyomást gyakoroljanak a piacorientált vállalati magatartásra. Ily módon talán összeköthetők az egyelőre teoretikus célok és azok gyakorlati megvalósulása.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/6. számában jelent meg, február 4-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben