Majd az utókor eldönti, történelminek nevezhető-e az Európai Unió vezetőinek maratoni hosszúságú tárgyalás után, keddre virradóra megszületett egyezsége. Annyit talán már most megkockáztathatunk, hogy az unió kritikus helyzetben bizonyította élet- és működőképességét. Azt, hogy képes határozott választ adni egy példátlan és váratlan kihívásra, a járvány gazdaságot sújtó hatásaira.
Ezért fogadtak el a hétéves költségvetés mellett egy pénzügyi mentőcsomagot, a két alap együtt 1800 milliárd eurós forrást jelent. Az utóbbi, 750 milliárdos tétel elfogadása azt jelzi, hogy a vírus miatt nagy bajba került déli tagállamok megsegítésével a szolidaritás nyomokban jelen van az unió működésében. Ez akkor is így van, ha a fukarok ezúttal is fukarkodtak, s azon túl, hogy megvédték a gazdag, befizető államoknak járó visszatérítés rendszerét, elérték, hogy az eredeti tervekhez képest jelentősen csökkenjen a vissza nem térítendő támogatás aránya a hitelhez képest a 750 milliárdos csomagban.
Azzal, hogy a gazdaság újraindítására szánt, közösen vállalt adósságot a magyar kormányfő is megszavazta, kiderült, hogy hamisan emlegetett az új eszköz kapcsán örökös adósrabszolgaságot, Soros-tervet az itthoni propaganda.
Bármennyire is fontos lépés a közös adósság kibocsátása, a teljes pénzügyi keret növelése, szó sincs arról, hogy elérhető közelségbe került volna a föderális Európai Egyesült Államok utópiájának megvalósítása. Az uniós döntéshozatal régről ismert jellegzetessége, hogy a hazai közönségnek szóló ajtócsapkodások közepette az állam- és kormányfők ügyelnek arra, hogy
olyan megállapodás szülessen, amelyet minden résztvevő arcvesztés nélkül vállalhat. Így történt ez most is.
Ha Magyarország helyzetét, súlyát tekintjük, nem állíthatjuk, hogy Orbán Viktor teljes kudarcot vallott Brüsszelben. A kormányfő az eredetileg tervezetthez képest hárommilliárd euró pluszforrás kiharcolásáról beszélt. Számháború helyett érdemes inkább számot vetnünk a kijózanító ténnyel:
immár másfél évtizede hull a pénzeső ránk, felzárkózásunk mégsem sikertörténet, s a magyar polgárok túlnyomó része nem részesül annak áldásaiból.
Orbán Viktor azt ugyan nem érte el, hogy a jogállamiság kifejezést kiirtsák a megállapodás szövegéből – hiába sugallja ezt a kormánymédia –, a jogállami kritériumok összekötése a támogatások kifizetésével olyan felvizezett formában maradt meg, amely egyelőre nem jelent különösebb visszatartó erőt az uniós pénzek megcsapolói, eltérítői számára. Akiknek érdekeit valóban hősiesen védi a miniszterelnök. Ez a küzdelem töretlen erővel folytatódik.
A kormányfő alighanem zsarolási szándékkal vitte magával a csúcsra a magyar Országgyűlés által szabott feltételeket. Csakhogy ezeket nem sikerült maradéktalanul érvényesítenie, mégsem vétózott. A politikai sci-fi kategóriájába tartozik annak feltételezése, hogy emiatt majd kérdőre vonják a kormánypárti képviselők. A parlament díszletként használása az orbáni autokratikus hatalomgyakorlás napi rutinja, most azonban ezzel kapaszkodót, hivatkozási alapot is biztosított az ellenzéki kritikusoknak. Akik szintén arcvesztés nélkül mondhatják: Orbán Viktor kudarcot vallott.
Magyarországon a helyzet változatlan.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/30. számában jelent meg július 24-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/30. számban? Itt megnézheti!
