Hogy az emberből a szar is ki lesz verve – belépő szint. Hogy a családja is meg lesz keresve – alap. Hogy ezt közszereplőként bárkinek el kell viselnie – hát nem. Nagyon nem.
Életem egyik legsúlyosabb szakmai tévedése a Facebook érkezésének üdvözlése volt, merthogy végre vége a névtelen, arctalan ocsmánykodásnak. Gondoltam, csak nem lesz akkora tök senki, hogy arccal, névvel, teljes családi, baráti, szakmai és általános közösségi hálózattal a háta mögött csináljon idiótát magából a nagy nyilvánosság előtt. És akkor most idézzük fel csupán az elmúlt egy hét csupán politikusi bejegyzéseit, hozzászólásait.
Szóval a helyzet nem lett jobb, mint amikor még mindenki avatárok és nicknevek bunkeréből osztotta az észt, de legalább rosszabb lett. Gyalázatosabb. A minap egy kolléga vált az egyik politikai szekértábor kivégzőosztagaként üzemelő médiafelület célpontjává – elhűlve olvastam a rá zúduló fenyegetéscunamit. És nem ám kamuprofilok, hanem büszke, keresztény, európai magyar nők és férfiak érezték kötelességüknek, hogy a legváltozatosabb módon történő kiirtásáról értekezzenek két unokázós, sütögetős, kerti matatós, szigorúan nem az Adrián, hanem a Balatonon nyaralós, összetartozós, szegény kutyának, cicának gazdit keresünközős poszt közepette.
Tudom, nem szabad komolyan venni, illetve ha támadnak, akkor valamit jól csinálsz, mi több, ha nagyon támadnak, nagyon jól csinálod azt a bizonyos valamit, meg mi is szokott még elhangozni, ja, hogy röhögni kell rajtuk, de nem-nem, ideje gátat vetni, sőt, már rég gátat kellett volna vetni az őrjöngésnek.
Konok Péter sztorija tanulságos. Péter elszánt Facebook-bozótharcos, úgyhogy meglehetős gyakorisággal találja magát efféle szituációkban, mondhatni, veterán vudubaba, akit kényére-kedvére szurkál, döf, rúg, harap, üt, vág hol a jobb, hol a bal, hol az ez, hol az amaz közéleti szekta; kellett neki anarchistának lenni, ugyebár. Ám tud rajtuk röhögni, képes őket nem komolyan venni, ezért lepődtem meg, hogy most kőkeményen beleállt, és profillal együtt tette közzé egyik gyalázkodójának üzenetét. És ne legyenek illúzióink, ilyenkor a visszacsatolás legalább olyan erejű és minőségű, mint amilyen formában az adjonisten szárba szökkent. Antihősünk elsőre még mindenféle perek elindításának belebegtetésével reagált, merthogy az ő személyiségi jogai, de aztán szélsebesen elnézést kért:
„Ha sértő voltam elnézést kérek, belátom ha hibáztam, elismerem, csak a gyengék nem ismerik el. Önnek van médiahatalma, nekem nincs semmim, csak egy egyszerű kommentelő vagyok. Nem engem kell büntetnie, írjon azokról, akik ön ellen felbujtanak. Én csak 1 porszem vagyok. (… )”
Hm, hm, hát igen, igen, valóban a bujtogatók – na, majdnem azt írtam, hogy lelkét – személyét terheli az ősbűn, de magányos uszító nincs, a csőcselékülni vágyó nagyérdemű nélkül működésképtelen a műfaj. És ha jól emlékszem, senkinek sincs megtiltva, hogy egy-két kattintással ellenőrizze, vajon igazat állított-e kedvenc szennyoldala.
Ehh, fene vigye el, az a fránya polgár már megint megjelent fejcsóválva, hogy ésszel, mert könnyedén az önbíráskodás ingoványos mezején találhatod magad, márpedig az nem a te világod, nem a te otthonod, már amennyiben nem kívánsz összebútorozni a Betyársereggel. Van ennek rendje-módja: ha erőszakkal, halállal fenyegetnek, jelentsd fel őket. És igen, igaza van a fránya polgárnak, viszont újfent az a helyzet, hogy olyan mérkőzésen kell helytállni, ahol az ellenfélre semmi, ránk ellenben az összes szabály halmozottan érvényes.
Tudod mit, kedves polgár? (Kicsit ijesztő ez az önbeszélgetés amúgy.) Legyen küvé. Azt javaslom mindannyiunknak, hogy járjunk a jog útján, de védjük is meg magunkat a közösségi térben. Jelentsük fel az uszítót, és egyesével azokat is, akik szavakban az életünkre törnek, közben arccal, névvel posztolva dokumentáljuk a mocskolódásaikat.
Bevallom őszintén: fogalmam sincs, ettől jobb hely lesz-e Magyarország. De hogy rosszabb lenne, azt nem nagyon hiszem.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/35. számában jelent meg augusztus 28-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/35. számban? Itt megnézheti!
