A főpolgármester azt reméli, hogy a gyerekekkel a szüleik is tömegközlekedésre váltanak.
Belföld
Legalábbis a helyi, városházához lojális önkormányzati lap szerint.
Úgy vélte, az átszervezés kiszámíthatatlanná tette kutatók helyzetét, márpedig szerinte biztos környezet nélkül lehetetlen elmélyült munkát folytatni.
A katolikus egyházfő egy lapinterjúban azt is mondta, nem készül a miniszterelnöknek előre megtervezett mondanivalóval.
Speciális esetekben rendszeres teszteléssel is kiváltható a vakcina.
A miniszterelnök arra is kitért, bírja az angol humort.
A pártok döntöttek így. Gulyás Mártonék mindenesetre az ajánlatukat fenntartják.
Czeglédy Csabát kedden gyanúsították meg a hatóságok azzal, ő szivárogtatta ki Borkai szexvideóit. Ezt a politikus után most az ördög ügyvédje is cáfolta.
Több mint ezer aktivista gyűjti az aláírásokat az ország 300 pontján. Az első két hétben a közterületeken, majd becsöngetnek.
Vámosszabadi és Balassagyarmat lesz a befogadó állomás, utóbbi polgármestere a lakosság megértését kéri.
Felkérték a főpolgármestert, hogy a Diákvárosnak szánt terület a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő átadása esetén haladéktalanul tájékoztassa a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget a főváros ezen döntéséről.
A pártok állítása szerint a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga volt a fő szempont.
Nagy kérdés, hogy a népszavazás esetleges sikerével vissza lehet-e majd szedni a hétfővel már jogerősen bejegyzettnek számító alapítványba pakolt állami vagyont.
A két politikus másként értékeli a Fővárosi Törvényszék ítéletét.
Egy férfi azt ismételgette, hogy ő Fidesz-tag és le fogja rúgni a pultot, majd akcióba is lépett. Rendőrt hívtak rá.