A jelenlegi eredmények szerint nem igazolt, hogy a szennyvíz a csatornarendszerből került volna a tó vizébe.
Belföld
A felszólalók szerint a Pegasus-ügynek lesznek következményei.
A lehallgatásokért teszik felelőssé az igazságügyi minisztert.
Közben újabb négy ország dokumentumait elfogadták.
Azt kommentálták így, hogy már lehet hivatalosan is jelentkezni az ellenzéki előválasztásra.
Akciózott a Momentum.
2,2 milliárd forintot biztosít a beruházásra a magyar állam.
A jegybankelnök szerint az állam „vasba és betonba”, nem pedig képességekbe és agyakba fektet.
12 óra alatt több mint 3100 kérdőívet töltött ki véletlenszerűen a számítógépes program.
Az egész ország területére vonatkozik a riadó.
Bárándy, Stummer, Pálinkás és a Pegasus-listán szereplő Gyenes Szilárd is felszólal a mai tüntetésen
Az ellenzéki pártok hétfő este a Terror Háza Múzeum előtt demonstrálnak.
A politikus maradt a Magyar Tenisz Szövetség élén.
Az oltások előtt a fertőzöttek 4 százalékánál alakult ki súlyos betegség, de jelenleg ez az arány csak 1,5 százalék.
A magyar társadalom többsége viszont támogatja, hogy az azonos nemű párok élettársi viszonyban élhessenek.
Az induló vállalkozások 300 millió forint és 1,5 milliárd forint közötti összegeket igényelhetnek.