Hétfőn elindult az iskolába, de nem érkezett meg.
Belföld
Amennyiben január 1-től a garantált bérminimumot 260 ezer forintra emelik, nagyjából egy 7 éve pályán lévő tanító fog ugyanannyit keresni, mint egy pályakezdő lakatos.
De kollégáit is sok százezer forinttal segíti a gondoskodó állam. Ami jár, az jár.
Egybek között négy buszt, három trolibuszt, az M3-as állomási székeit is árverésen értékesíti a közlekedési társaság.
A Híradó.hu Facebook-oldala közel 8 millió forintért hirdetett 2019 áprilisa óta túlnyomó részt az ellenzéket gyalázó, Orbán Viktort és politikáját dicsőítő tartalmakat.
Semmiképpen nem akartam Tóth Csabát lóként ábrázolni, hogyan is hasonlíthatnám egy ilyen nemes állathoz, lóvá tenni azonban igen, és ez sikerült – mondta.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az MSZP vezetése – a sikertelen és kudarcos figyelemelterelés után – továbbra is próbálja elmaszatolni saját jelöltjük tisztességtelenségét – írták.
A polgármester lapunkkal közölte, az MTÜ-vel kötött szerződésük él, ám megkapta az államtitkár a beruházás halasztását szorgalmazó posztját.
Szentkirályi Alexandra szerint a kormány számára az eredmény mindig irányadó, ezért napirenden vannak ezek a kérdések, a döntésekről majd beszámolnak.
Szeptember 20-ra hívta össze az ülést Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke.
Korábban több szerkesztőségnek motoros futár vitte el a film előzetesét, amelynek Kálomista Gábor a producere.
Újabb technikai részlet tisztázódott az ellenzéki előválasztás kapcsán.
A KDNP-közeli portálon megjelent írás a fővárosi katolikusok NEK és a Szentatya iránti közönyét, passzivitását emelte ki. A cikk alig egy napig volt elérhető.
A vonat nem vár szlogen helyett újat lehet tanulni néhány dunántúli állomáson. Aki fel akar szállni, annak jól látható helyre kell állni.
A kormánybiztos szerint már csak az aláírás hiányzik a szerződésről. A fővárosnak feltételei vannak, az útvonalról később egyeztetnének.