30 kilométer egy nap alatt – Elérte első napi célját a „Tudásmenet”

30 kilométer egy nap alatt – Elérte első napi célját a „Tudásmenet”

A „Tudásmenet” résztvevői 2023. január 2-án (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyjából tízen maradtak a „Tudásmenet” résztvevői hétfőn délutánra, mire megérkeztek első napi célállomásukra, Bükkábrányba. A céljuk, felhívni a figyelmet az oktatással kapcsolatos problémákra.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium elől indult el hétfőn reggel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Tanítanék, illetve a NoÁr mozgalom által közösen szervezett „Tudásmenet”. Hat nap alatt 180 kilométert fognak megtenni a tervek szerint, míg megérkeznek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig, ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt.

Lapunk tudósítója arról számolt be, hogy a délutáni órákban 29,7 kilométer gyaloglás után megérkeztek az első napi célállomásra, Bükkábrányba. A menet végéig miskolci pedagógusok és az érdekképviseletek képviselői tartottak ki, nagyjából tízen maradtak. Napközben néhány érintett településen a helyiek kiálltak az utcára és úgy köszöntötték a tiltakozókat, illetve autósok is dudáltak nekik támogatólag. Olyan is előfordult ugyanakkor, amikor egy terepjáró sofőrje azt kiabálta nekik, hogy inkább menjenek dolgozni.

Kedden Mezőnyárádon és Mezőkövesden, Szilhalmon és Füzesabonyon át Kerecsendig haladnak, a Magyary Károly Általános Iskolánál fejezik be a napot, várhatóan 33,8 kilométer fognak megtenni. Abban is bíznak, hogy útközben csatlakoznak hozzájuk olyanok, akik egyetértenek a kiállásukkal.

Címkék: tudásmenet