A miniszter a járványügyi védekezés mellett beszélt arról is, hogy ők csak a kamupártokkal szemben szeretnének fellépni. Minden esetben önkéntes és ingyenes lesz a koronavírus elleni oltás beadatása.
Belföld
A mentők már nem tudnak kimenni mindenkihez, ehelyett a szűrőállomásra küldik a betegeket.
Az országos tiszti főorvos szerint van, amikor felül kell írni a látogatási tilalmat.
Az aktív fertőzöttek száma 3346-tal, a gyógyultaké 494-gyel, a kórházban kezelteké 74-gyel, a lélegeztetőgépen lévőké pedig 13-mal nőtt 24 óra alatt.
A dolgozók felének is pozitív lett a tesztje. A többség tünetmentes.
Ború, pára, köd, eső. 5-10 fok. Brrr.
Egyik oldalt Kukutyin, a másikon Románia. Szebb napokat látott végállomások között kanyarogtunk.
A követelések a munkavállalók érdekeit érintették, ezért nem sértettek jogot velük.
Asbóth Márton, a TASZ jogásza szerint az olyan, nem tisztázott fogalmak esetében, mint a csoportosulás, a kifejezések hétköznapi értelméből kell kiindulni.
Igyekeztünk választ kapni arra, miben is áll katonáink szerepvállalása a járvány elleni küzdelemben.
Két hét múlva számít a miniszerelnök az intézkedések első eredményeire.
Káromkodás hullt rájuk az égből.
A nyomozók a bűncselekménnyel kapcsolatban eddig két gyanúsítottat hallgattak ki, a tanúkihallgatások jelenleg is folyamatban vannak.
Az ellenzéki pártok szerint egy ennyire kritikus válsághelyzetben a kormánynak a járvánnyal kellene törődnie. Gyurcsány egyenesen úgy fogalmazott: a kormány elesett.
A Mi Hazánk politikusa szeptemberben ledarált egy könyvet.