A lakosoknak jogukban áll tudni, hogy a tőlük karnyújtásnyira elterülő akkumulátorgyár milyen anyagokkal dolgozik.
Belföld
A várható zivatarok miatt van érvényben továbbra is a veszélyjelzés.
A közlekedési társaság ugyanakkor azt is állítja, hogy a sportolók szabálytalanul közlekedtek.
A távozó szerint „a regnáló vezetés bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlanok egy közösség vezetésére, de ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát és lemondanának, inkább nem létező külső ellenségekre mutogatnak”.
A megkérdezettek 87 százaléka szerint pedig a korrupció széles körben elterjedt.
Brüsszelben ugyanis fake news-nak nevezték a nemzeti konzultáció egyik állítását.
A főpolgármester szerint a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban több, köztük kormánypárti polgármester is megfogalmazott kritikákat.
Így mondana véleményt a két politikus az új nemzeti konzultáciróról.
Már az MSZP is azt mondja: ha a videójukban szereplő nő nem az, akinek állította magát, vállalnia kell a felelősséget.
A cél az indoklás szerint a győri gyermekgyilkossághoz hasonló esetek megelőzése, ám a javaslat számos problémát felvet.
A tavalyi mennyiségnél jóval többet vettek a boltokban és online áruházakban a magyarok, míg zárva voltak a kocsmák.
A kifogásolt felvetés a kormány új kérdőívén: „Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk az Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit.”
Dübörög az útfelújítási vita, a főpolgármester adatokat tett közzé az előző ciklus támogatásairól.
Békés, Szabolcs és Vas megyében eddig nincs koronavírusos áldozat.
Ujhelyi István asszisztense állt a kamera mögött, a politikus szerint csak technikai segítséget nyújtott.