A Homokhátság vízpótlása érdekében aláírásokat gyűjtene Mihálffy Béla, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője.
A képviselő ezt a Facebook-oldalán jelentette be.
A Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyék területén fekvő Homokhátságot az sivatagosodás fenyegeti. Ennek ellenére idén tavasszal a kormány több, a helyzet rendezni hivatott, összességében több mint 300 milliárd forint értékű beruházást halasztott el. A homokon gazdálkodók nem tudnak eleget öntözni. Hiába próbálnak vizet kiemelni az évek óta egyre mélyebbre fúrt kutakból, azok kiszáradtak. A problémáról részletesen itt írtunk.
Mihálffy Béla azt írta, a jövő héten kezdené meg az aláírások gyűjtését. Korábban már egyeztetett Lázár János közlekedési és építésügyi miniszterrel is a homokhátsági vízpótlásról, és egy másik bejegyezésében azt írta, hogy közösen dolgoznak a projekt befejezésén.