Áramlopás itt, ingatlanpanama ott – A Niedermüller vezette Erzsébetvárosban zajlik az élet

Áramlopás itt, ingatlanpanama ott – A Niedermüller vezette Erzsébetvárosban zajlik az élet

Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy ingatlan „átjátszása” miatt több százmilliós károkozással vádolja a Demokratikus Koalíció a VII. kerület korábbi fideszes vezetését, míg a kormánypárt éppen egy DK-s képviselő áramlopási ügyével vágott vissza.

Több százmillió forintos károkozással vádolja az Erzsébetvárost jelenleg vezető DK-s Niedermüller Péter a kerület korábbi, fideszes irányítását. Mint közleményében írta, az ingatlanügyletek átvilágításakor kiderült, hogy „a volt városvezetés egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest alig több mint 300 millió forintért játszott egy ingatlanbefektető kezére”. Ezzel pedig szerinte a kerületnek 800 millió forintos kárt okoztak. A DK közleménye még azt is megnevezte, hogy „az ügylet levezénylője Bajkai István, a Fidesz volt erzsébetvárosi alpolgármestere volt”.

A párt tájékoztatása szerint Niedermüller Péter feljelentést tett, a rendőrség pedig arról tájékoztatta, hogy bűnszövetségben elkövetett csalás, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az ügyben.

A Fidesz – MTI-hez eljuttatott – közleménye szerint a Niedermüller Péter által említett ügyben korábban 17 igen szavazattal, egyhangúlag döntött a baloldali többségű testület, köztük a mai alpolgármesterei és képviselői is, ezért részletekért forduljon hozzájuk. – A Gyurcsány-párti polgármesternek ezzel szemben több ügyben is lenne mit mondania, miután a baloldal a hunvaldi örökséget folytatva ismét lopási ügybe keveredett – folytatták. Szerintük a polgármesternek arról kellene nyilatkoznia, hogy miért nem vállal felelősséget „legfontosabb bizalmasának”, kampánya támogatójának, Borka-Szász Tamás közgazdásznak az áramlopási ügyében, és hogy mekkora összeg jutott neki a lopott pénzből, továbbá mennyi ment a DK „feketekasszájába”.

Mint ismert, a korábban DK-s Borka-Szász Tamás lemondott a mandátumáról és a pártból is kilépett, miután Erzsébetváros polgármesteri hivatalában házkutatást tartottak a nyomozók. A DK és Niedermüller Péter polgármester is arról írt a maga közleményében, hogy a párt egyik képviselője áramot lopott a hivatal irodájában. Erzsébetváros korábbi polgármestere, a fideszes Bajkai István az ügy kirobbanása után a Telexnek azt mondta, hogy Borka-Szász irodájában bitcoinbányát üzemeltettek a gépeken, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.