Az EU utáni életre készülne a Mi Hazánk

Az EU utáni életre készülne a Mi Hazánk

Novák Előd a kitörés túrán (Fotó: Mi Hazánk)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Európai Unió (EU) utáni életre készülést sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője – írja az MTI.

– Az EU válságos helyzetében ez az egyetlen helyes, felelős politikai magatartás – mondta, a magyar önrendelkezés és önellátás erősítését sürgetve. Azt hangsúlyozta, Magyarország az unió „nettó ráfizetője”, hiszen miközben az uniós források a hazai GDP négy százalékát teszik ki, addig hét százaléknyi az az arány, amit a multinacionális cégek profitként visznek ki az országból. Emellett azzal is érvelt, hogy az Oroszország elleni embargó évek óta súlyos károkat okoz a hazai mezőgazdaságnak, most pedig olyan súlyos válság fenyegeti az EU-t, hogy felmerült annak veszélye, hogy a tagállamoknak meg kell osztaniuk egymással energiahordozóikat.

Novák Előd azt mondta, hogy előbb módosítani kellene az alaptörvényt annak érdekében, hogy lehessen referendumot tartani az ország uniós tagságáról, majd az elmúlt 18 év mérlegének megvonása után ügydöntő népszavazást kellene tartani a kérdésben. – Tagok legyünk, vagy szabadok, ez most a kérdés, és egyre többen érzik úgy, hogy az EU inkább gyarmatosít és kihasznál minket, a belügyeinkbe is egyre jobban beleavatkozik, nemzeti önrendelkezésünket felszámolja, a nemzetek Európája helyett egy Európai Egyesült Államokká gyúrva össze az országokat – fogalmazott Novák Előd.

Az uniós népszavazás kérdése az utóbbi időben igencsak népszerű lett az ellenzéki oldalon. Ahogy arról lapunk is beszámolt, elsőként Ujhelyi István állt elő a népszavazás ötletével a hétvégén, az MSZP EP-képviselője a konkrét kérdést is megfogalmazta: „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?”. Hétfő reggel aztán Gyöngyösi Márton, a Jobbik nemrég megválasztott elnöke is bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek Magyarország uniós tagságának ügyében. Mint a pártelnök rövid sajtótájékoztatóján közölte, kezdeményezésüket hétfőn beadták a Nemzeti Választási Irodához. Azt szeretnék elérni, hogy az országgyűlés ne hozhasson olyan törvényt, ami kiléptetné az Európai. A Jobbik a következő kérdést bocsátaná népszavazásra: „Egyetért-e Ön azzal, hogy „az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot, vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti?”. Pár órára rá pedig Ujhelyi István bejelentette, hogy az MSZP nem nyújtja be kérdését a választási irodához, mert az egységre törekszik.