Az ukrán-magyar határra szervezné a honvédelmi bizottságot az ellenzék

Az ukrán-magyar határra szervezné a honvédelmi bizottságot az ellenzék

Önkéntese, az önkormányzatok és a Vöröskereszt munkatársai Tiszabecsen (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ukrán-magyar határra hívná össze az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülését az ellenzék. Vadai Ágnes (DK), Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László (Jobbik) szerint ugyanis a fennálló helyzetben „egyértelműen szükséges”, hogy a bizottság tagjai folyamatos és pontos tájékoztatást kapjanak a Belügyminisztériumtól az Ukrajnából érkező menekültek helyzetéről, illetve a Honvédelmi Minisztériumtól a Magyar Honvédség tevékenységéről. – A helyszíni tájékozódás elengedhetetlen, hiszen most mindennél fontosabb, hogy tisztán lássunk ebben a súlyos kérdésben – közölték.

A honvédelmi bizottság legutóbb múlt héten ülésezett, már a háború kitörése után. Egyelőre – legalábbis a hivatalos parlamenti oldalon – nincs jelezve, hogy a napokban ismét összeülnének, bár Kósa Lajos fideszes elnök és a többség bármikor összehívhatja.

A háború eseményeit percről percre követő hétfői cikkünk itt érhető el.