Budai Lóránt a jászberényi kétharmad után: Ez az eredmény túlmutat rajtunk
Budai Lóránt (Forrás: Budai Lóránt/Facebook)

Abban bízom, hogy jászberényiek látták, hogy megéri tisztességesnek lenni, megéri pozitív kampányt csinálni és tisztességgel, becsülettel, alázattal vezetni a várost. Azt hiszem, bármilyen felforgató tevékenységet végeztek ellenünk az elmúlt három évben, nem csak az elmúlt hetekben, az pontosan a visszájára sült el. Nagyon hálás vagyok, mert ezzel az elmúlt három évre adtak egy csattanós választ a jászberényiek. De ez a győzelem nem csak egy nagy lehetőség, hanem óriási felelősség is. Abban bízok, hogy a 10 képviselőnk meg fogja hálálni ezt a bizalmat és soha többé nem jönnek vissza a 2019 előtti időszakok. Legyen bármilyen nehéz a következő időszak, hiszem, hogy eredményre fogjuk vinni itt Jászberényben. És ha nekünk ez sikerül, akkor bárkinek sikerülhet – értékelte gyorsan vasárnap este a jászberényi nagy győzelmet az eredményváróján Budai Lóránt a Nemzeti Televízió élő közvetítésében. Majd onnan csapatával a városházához indult. Útközben még azt mondta, hogy mi van Jászberényben nem tudja, de úgy tűnik, itt valami csoda történik.

A városháza elé érkező újraválasztott polgármestert a támogatói várták, akik vastapssal és skandálással fogadták. – Ez egy óriási eredmény, és szerintem rajtunk túlmutat, országos eredmény – kezdte Budai Lóránt és megköszönte a szavazóknak a támogatást. Hozzátette: ez a mai este nem rólam szól, hanem az ügyünkről, mivel 10-ből 10 körzetet elhoztunk. Ígérem, megháláljuk ezt az óriási bizalmat, ezzel élünk és nem visszaélünk. Az elmúlt három évben hiába volt a hatalom minden ármánykodása, hiába jött le a kormánymédia az összes haderejével, hogy szétszakítsa Jászberényt, ez nem sikerült – mondta.

Mint ismert, vasárnap a Közösen Jászberényért Egyesület színiben induló, regnáló polgármester, a jobbikos Budai Lóránt kétharmados többséggel nyert a jászberényi időközi önkormányzati választáson fideszes ellenfelével szemben, ráadásul mind a 10 egyéni körzetet az egyesület jelöltjei nyerték meg, hasonló arányban.

Az ellenzéki pártok üzentek a DK-nak

A Jobbik már gratulált is a párthoz tartozó Budai Lóránt győzelméhez. Mint közleményükben írták, úgy tűnik, a büszke jászokat nem tudta megvezetni a Fidesz médiagépezete, és bár hatalmas volt az ellenszél, de győzni tudott Dávid Góliát ellen. „Jászberény életében egy új időszak kezdődhet el a lakosoknak köszönhetően, hiszen nemcsak vezetőjüknek szavaztak bizalmat újra, de kisebbségbe kerültek azok is, akik eddig arra használták a felhatalmazásukat, hogy akadályozzák a szakmai munkát. Jászberény végre a béke városa lehet egy erős vezetővel és egy lokálpatrióta csapattal. A mai választás tanulsága, hogy kétharmados győzelmet tud aratni egy igazi lokálpatrióta csapat a pártérdekekkel a helyi politikát mérgező Gyurcsánypárt nélkül, a Fidesszel és kollaboránsával, a Mi Hazánkkal szemben. A mai nap bebizonyította azt, hogy a helyi közösségek a legsikeresebbek a pártpolitikamentes önkormányzati választással lehetnek. Így lehet meghaladni a Fidesz városokat, helyi közösségeket és családokat is megosztó, az embereket egymás ellen fordító politikáját” – fogalmaztak. 

Az MSZP is üdvözölte az eredményt. Mint írták, a Jobbik, a Kossuth Kör, a Momentum és az MSZP összefogása bebizonyította, hogy a mai választási rendszerben kizárólag akkor van esély a sikerre, ha együttműködnek a demokratikus ellenzéki pártok, és ez még akkor is igaz, ha ezt nem mindenki vállalja közülük, mint ahogy most a DK sem tette. A DK kilépett ugyanis a „Közösen Jászberényért Egyesületből”. Folyamatosan támadta korábbi szövetségeseit, majd a Fidesz, valamint a Mi Hazánk képviselőivel együtt kezdeményezte a testület feloszlatását. Hozzátették: világossá vált az is, hogy az önkormányzati választásokon az a helyes, ha helyben és nem a pártközpontokban döntenek a jelöltekről. Akár úgy, mint Jászberényben, hogy megállapodtak, akár úgy, hogy megállapodás híján helyi előválasztáson választják ki a legalkalmasabb jelöltet. Bárhogy döntsenek is az országos pártközpontokban, csak annak van esélye ugyanis polgármesterré vagy képviselővé válni, aki abban a körzetben él, akit ismernek és elfogadnak. Egyes ellenzéki pártok szembe mehetnek ezzel, de Jászberény után nem lehetnek biztosak abban, hogy a választóik is követni fogják őket. Hangsúlyozták: „a DK annak ellenére, hogy többször is kezdeményeztük az együttműködést, bejelentette, hogy nem támogatja a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjeit, és négy körzetben függetlenként jelölteket indított, a Mi Hazánk valamennyi körzetben jelöltet állított.” 

Kilép a DK-ból az időközit elintéző jászberényi politikus

Kilép a DK-ból az időközit elintéző jászberényi politikus

Épp akkor, amikor már látszott a választás eredménye.

„Gratulálok Jászberény! Az ellenzéki polgármesterjelölt, Budai Lóránt kétharmados győzelmet aratott, és úgy néz ki, hasonlóan meggyőző arányban nyertek az egyéni képviselőjelöltek, köztük négyen az MSZP részéről” – írta az MSZP-s Harangozó Tamás.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke megköszönte Jászberénynek! „Ezúton szeretnék gratulálni Budai Lórántnak, az ellenzék polgármesterének, aki kétharmaddal nyert. Szívből gratulálok továbbá Bozsik Ferencnek, aki eddig is képviselte a Momentumot a jászberényi közgyűlésben és Pető Bélának, aki ma nyerte el először a választók bizalmát! Jászberényben az ellenzéki polgármester és csapata bebizonyította, hogy jó teljesítménnyel, és hiteles helyi politikával a Fidesz és a hazugságkampánya legyőzhető. Nem mellékes az sem, hogy a Mi Hazánk mélyen a várakozások alatt szerepelt ezen a téttel bíró választáson. Az ellenzéki közvéleménynek, a pártoknak oda kell figyelnie erre az eredményre és a tanulságokból, a jó példából felelősséggel építkeznünk kell közösen. Az erőfitogtatásnál a hitelesség, a valódi teljesítmény többet ér. Köszönjük jászberényiek, hogy jó példát és reményt adtatok” – írta. Kele János, a Momentum elnökségi tagja szerint Jászberényben elvált az ocsú a búzától, és az ellenzéknek az a része, amelyik nem a 2010 előtti világ restaurációjában érdekelt, igazi, tényleges, erős és hiteles összefogást hirdetett. „A jövőt építők szövetsége aztán kétharmados többséggel verte el a Fideszt abban a városban, ahol tavaly áprilisban a kormánypárt 10%-ot vert az ellenzékre. Lám, így is lehet. Sok munkával, kitartóan, jó jelöltekkel. Elválasztva az ocsút a búzától” – tette hozzá.

Gratulálunk Jászberény ellenzéki csapatának és Budai Lóránt újraválasztott polgármesternek, aki nem hagyta magát az aknamunkát végző fideszesekkel és társaikkal szemben – írta a Párbeszéd.

Márki-Zay Péter is gratulált a Facebookon Budai Lórántnak.

Akkorát zakózott a Fidesz a jászberényi választáson, hogy a Holdról is látszik... – ezt már Ujhelyi István egykori MSZP-s, jelenleg független EP-képviselő írta.