A front előtt még 20-26 fokig melegszik a levegő, majd felhőszakadás és viharos szél kíséretében gyorsan csökken a hőmérséklet.
Belföld
A képviselő örül, hogy a párt megtalálta a hatásos eszközt a tüntetések tilalma ellen.
A Ferencváros az egyetlen magyar focicsapat, amelynek jelentős szurkolótábora van a határon túli magyarok körében, de most ők sem mehettek be a meccsre, hiába vannak beoltva – nekik sincs ugyanis hazai plasztiklapjuk. Riport!
Hszi Csin-ping nagyra becsüli hazánk elkötelezett Kína-barát politikáját.
A párt január végén jelentkezett be az előválasztáson való indulásra, a május 25-i kongresszusig lezárnák a tárgyalásokat.
Egy önkormányzati tulajdonú telket értékesítene és építtetne be a XI. kerületi önkormányzat, megmozdultak a környék civiljei az udvari parkért.
Az SZTE Orvosi Biológiai Intézet vezetője szerint a leglogikusabb döntés az, ha elfogadjuk a felajánlott vakcinát.
Azzal, hogy Orbán Viktor magánalapítványokba menti a közvagyont, elismerte, hogy vereségre készül – mondta Hajnal Miklós, a párt alelnöke.
Még jó néhány millió embert be kell oltani ahhoz, hogy a járvány véget érjen.
Kemény a rendelet, öt évet is kaphat az elkövető.
Életének 89. évében érte a halál az első Orbán-kormány volt miniszterét, egyben a Magyar Tudományos Akadémia egykori alelnökét.
Úgy látják, a 15. választókerületben a szocialista politikus a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére.
„Orbánra szavaztunk, de csalódtunk benne, mert a sok ígéretből semmi nem lett, és évek óta nem emelték a közmunkabért.”
Lisziewicz Julianna nagyon csodálkozna, ha az indiai mutáns nem okozna nálunk is egy negyedik hullámot.
Az MSZP szerint mindenkinek jár a tisztes megélhetés, ezért május 1-jén, a dolgozók, munkások ünnepén az őket érintő legfontosabb problémáról, az alacsony bérekről kell beszélni.