Aggodalomra van okunk, csüggedésre azonban nincs – erről is beszélt Kövér László a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán.
A politikus felidézte, hogy mi minden történt az elmúlt két évben, legutóbbi kongresszusuk óta. Az Európai Unió bevezetett 11 szankciós csomagot, amitől az orosz gazdaság ugyan nem roppant meg, de az európai igen, az Európai Parlament pedig megtartotta n+1-ik szertartását a jogállamisági vitáról. Az Egyesült Államokról úgy fogalmazott, hogy zajlik az ukránok vágóhídra terelése, Európába pedig milliószámra özönlenek a menekültnek álcázott hódítók. – Az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához – mondta.
A politikus külön kitért az ellenzékre, a „Gyurcsány vezette ellenzékre”, akik „nem lettek sem okosabbak, sem szebbek, de gátlástalanabbak és aljasabbak annál inkább”. – Ne bocsássuk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek – fogalmazott.
Kövér László szerint nincs ok csüggedésre, ez ugyanis „nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa”, ez a Nobel-díjasok, a Puskás öcsik és olimpiai bajnokok szülőföldje.
Kocsis Máté, Deutsch Tamás és Semjén Zsolt korábbi beszédeiről itt olvashat.