Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni, ami nagymértékben elősegítheti az országon belüli mobilitás növelését – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által az MTI-nek kiadott közleményben.
Az új program az elődjénél szigorúbb követelményeket támaszt a beruházókkal szemben is, amelyek a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítását, az elszállásolt munkavállalók kényelmi igényeinek kielégítését, az épületek fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak történő megfelelését, valamint a beruházási folyamat szorosabb ellenőrzését szolgálják. Mint írják, a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítása érdekében bevezetett könnyítés, hogy határozott idejű munkaviszony, gyakornoki jogviszony, illetve alkalmi vagy idénymunka keretében foglalkoztatott személyek is elszállásolhatók, továbbá nem lesz meghatározva az elszállásolt munkavállalók állandó lakóhelye és a munkavállalás helye közötti távolság minimuma sem.
A közlemény szerint „a kormány elkötelezett a magyar munkaerő foglalkoztatásának további növelése mellett, a betöltetlen álláshelyeket pedig – amennyiben rendelkezésre áll magyar munkaerő – minden esetben magyar munkaerővel kívánja feltölteni.” A tárca szerint a következő négy évben mintegy 20 milliárd forinttal támogatnák 25-30 újabb munkásszállás felépítését.
Mint megírtuk, a vendégmunkások növekvő jelenléte keltette indulatok hatására a kormány nemrég visszavonta az eredetileg november elsejével életbe lépő vendégmunkástörvényt, és megígérte, hogy tovább szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat. A munkásszállók kapcsán tervezett szabályozás is illeszkedik ebbe az irányvonalba.