
Vasárnap jelentették be, hogy Gulyás Gergely elkapta a koronavírust, a Miniszterelnökséget vezető miniszter telefonon az RTL Klubnak nyilatkozott állapotáról hétfőn.
– Összességében megvagyok, torokfájásom van, náthás vagyok és nem túl magas lázam van – mondta el a házi karanténban lévő politikus. Mint hozzátette, szerinte kész csoda, hogy eddig megúszta a koronavírust, mert sok rendezvényen vesz részt és azt sem tudja, hogy hol kaphatta el a fertőzést.
Ami a programját illeti, múlt szerdán a munkatársaival volt, csütörtökön két órán keresztül válaszolt az újságírók kérdéseire a Kormányinfón, majd onnan egy építészeti díj átadójára ment, ahol nem nagyon tartották be a távolságtartás szabályait. Ezután indult Münchenbe. Szerinte a Kormányinfón a vele szemben ülő újságírók biztonságos távolságban tartózkodtak.
Miután háromszor lett beoltva (két Szputnyik után egy Janssennel, amit az orvosok nem ajánlanak – a szerk.), így nem számít arra, hogy rosszabbra fordul az állapota.
Korábban az ATV már megtudta a Miniszterelnökségtől, hogy egyik kormánytagnak sem kell karanténba vonulnia azért, mert kapcsolatba lépett Gulyással.