Jogerősen, két perben is nyertünk a Hit Gyülekezetével szemben

Jogerősen, két perben is nyertünk a Hit Gyülekezetével szemben

Németh Sándor vezető lelkész beszél a Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletén a Hit Parkban 2011-ben (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szerdán két, másodfokon zajló sajtóperben is ítélet született Budapesten – mindkét eljárást a Hit Gyülekezete indította az Átlátszóval közös cikkünk, a májusban megjelent Szegény hívek gazdag papja írás kapcsán. Ebben azt írtuk meg, hogyan szerezte meg Németh Sándor lelkész az ATV-t, amely korábban a Hit Gyülekezete többségi tulajdonában állt. Az egyház négy pontban kért helyreigazítást lapunktól, de a bíróság mindegyiket elutasította.

A kisegyház külön perelte be lapunk nyomtatott változatát és külön a hang.hu oldalunkat, így két külön eljárást folyt. Első fokon mindkettőt megnyertük, de a Hit Gyülekezete nem hagyta annyiban és másodfokra vitte az ügyet – ezekben született ítélet szerdán.

Bár a bíró indoklását még nem kaptuk kézhez, mivel az első fokhoz hasonló eredmény született, alighanem hasonló érvek mentén. Abban a Fővárosi Törvényszék bírója indoklásában kifejti: „az alperes a tényalapok tekintetében a valóság bizonyítására vonatkozó kötelezettségének eleget tett”.

A felperes kérte annak helyreigazításkénti való közzétételét, mely szerint lapunk valótlanul állította, hogy a Hit Gyülekezete egyház több milliárd forint olyan állami támogatást kapott, amelyből magánvagyon lett. A cikk vonatkozó része pontosan így szól: „Az egyházak különleges jogállással rendelkeznek Magyarországon, gazdálkodásuk a nyilvánosság elől nagy mértékben rejtve van. Magyarán a hívek által befizetett adományok és perselypénzek útja lényegében követhetetlen és adómentes, az egyháznak még az éves beszámolót sem kötelező nyilvánosságra hoznia. Jár nekik állami támogatás is – a Hit Gyülekezete is több milliárdot kapott a magyar adófizetőktől az elmúlt tíz évben. Ha ebből a pénzből magánvagyon lesz az már közügy és felveti a hűtlen kezelés alapos gyanúját.”

A fenti szöveget értelmezve a bíróság meglátása szerint az alperes nem tett olyan tényállítást, miszerint a felperes több milliárd forint olyan állami támogatást kapott, amiből magánvagyon lett.

A bíró érvelése szerint „a kereset második és harmadik pontjával érintett cikkrészlet rávilágít arra a problémakörre, miszerint Magyarországon az egyházak gazdálkodása a nyilvánosság elől nagy mértékben rejtve van. Az adományok, a perselypénzek, illetve az állami támogatások nem ismertek a nagy nyilvánosság előtt. A befizetett adományok és perselypénzek útja követhetetlen. Rámutat arra a cikk, hogy az egyházaknak, így a felperesnek is állami támogatás is jár, ami nyilvánvalóan magyar adófizetők pénzéből jutott támogatás és felveti azt, hogy ha ebből a pénzből magánvagyon lesz, az már közügy és felveti a hűtlen kezelés alapos gyanúját. A bíróság megítélése szerint a cikk nem állította azt, hogy a felperes esetében az állami támogatásból magánvagyon lett. Ilyen tényállítást a cikk nem tartalmaz. Annak a problémáját veti fel, hogy ha a támogatásból magánvagyon lesz az egyrészt közügy, másrészt felvetheti a hűtlen kezelés alapos gyanúját.”

Tekintettel arra, hogy a bíróság megítélése szerint cikkünkben valótlan tényt nem állítottunk, és való tényeket sem tüntettünk fel hamis színben, ezért másodfokon is alaptalannak ítélte a felperes keresetét, elutasítva ezzel a Hit Gyülekezete összes helyreigazítási kérését.

Lapunk jogi képviseletét az Átlátszó ügyvédei látták el, köszönjük a munkájukat!