Karácsony Gergely végre egyetért valamiben Lázár Jánossal

Karácsony Gergely végre egyetért valamiben Lázár Jánossal

Karácsony Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ritka pillanat: Lázár János egyetért velem – írja keddi posztjában Karácsony Gergely főpolgármester. Mint felidézi, választási programjában vállalta, és 2021-ben meg is valósította, hogy 14 éves kor alatt ingyenes legyen a közösségi közlekedés Budapesten.

Szerinte ez a lépés egyaránt szolgálta a zöld és az igazságos Budapest elérését, továbbá erősíti azt az elvet, miszerint a közösségi közlekedés egy alapvető közszolgáltatás, amit minél szélesebb körben kell elérhetővé tenni, és alapvetően közpénzből kell finanszírozni. – A fizetési kötelezettség alól először azokat kell mentesíteni, akik számára az valóban súlyos terhet jelent: mint például a többgyerekes családok vagy az álláskeresők, akik szintén ingyen utazhatnak Budapesten – tette hozzá.

– A megfizethető megyei bérletek bevezetése a helyközi közlekedésben nagyszerű lépés volt a kormány részéről. A minap a közlekedési miniszter a 14 éves korig tartó ingyenesség felvetésével tulajdonképpen a fővárosban működő modell teljes átvételére tett javaslatot. Csak egyetérteni tudok – folytatta bejegyzését a politikus, majd rögtön rátér Lázárék bírálatára. „Az más kérdés, hogy a szociális kedvezmények miatti bevételcsökkenést és az infláció miatt növekvő kiadásokat a fenntartónak kompenzálnia kell. Mi ezt a fővárosban megtettük – pedig majd belegebedünk. Az állam ezt nem tette meg, ami súlyos állapotokat idézett elő a MÁV-nál és a Volánbusznál.” – Önmagában az keveset ér, ha a közösségi közlekedés megfizethető, jónak is kell lennie. Érdemes ebben is Budapestet követni!” – javasolja a kormányzatnak Karácsony Gergely.

Mint megírtuk, Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő este a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara zártkörű rendezvényén tett utalást arra: a kormány tervei között szerepel, hogy teljes egészében ingyenessé tegyék a 14 év alattiak tömegközlekedéssel történő utazását.