Cikkünk frissül
– Három héttel meghosszabbíthatják a határidejét Karácsony Gergelyék annak a pályázatnak, amelyet a fővárosi cégek, azok igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági helyeire írtak ki – értesült a Magyar Hang. Az eredeti pályázat határideje szerda délután négykor zárult volna le, és úgy tudjuk, eddig is több száz jelentkezés futott be a Fővárosi Önkormányzathoz. Az új határidő így október 16-a 16.00 lehet.
Mint korábban beszámoltunk róla, Karácsony Gergely még szeptember elején jelentette be, hogy nyílt pályázatot ír ki minden fővárosi cég valamennyi igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjának betöltésére, valamint az olyan cégvezetői pozíciókra, ahol a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik a kinevezés. Ezen felül megígérte azt is, hogy a fővárosi cégek igazgatósági pozíciójának kétharmadát megszünteti, illetve a felügyelőbizottsági tisztségek számát is leszorítja közel a törvényi minimumra.
A főpolgármester bejelentését akkor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Vitézy Dávid is kritizálták. Magyar Péter akkor úgy fogalmazott, ha jól érti, „eddig elég volt a párttagkönyv a szakmaiság helyett és nyílt pályázat, valamint a takarékos működés sem volt előírás”. – Ön egyébként a mostani bejelentését és a pályázati kiírást is a fővárosi frakciók nélkül tette meg, viszont már napokkal korábban értesítette a DK-MSZP frakciót, hogy készüljenek és az embereik pályázzanak. És ha jól értem, továbbra is ön akar egy személyben javaslatot tenni a kinevezendő vezetők személyére. A Tisza Párt fővárosi frakciója az ilyen eljáráshoz nem fog asszisztálni – írta a Tisza vezetője. Vitézy pedig azt mondta: „erős a gyanú, hogy a választók által kisebbségbe szorított”. Magyar kritikájára Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes úgy reagált a Magyar Hangnak: lesz egyeztetés az újonnan választott frakciókkal az ügyben. – A közgyűlési matematika fontos szempont, hiszen a 33 fős testületből 17 szavazat kell majd az érintettek megválasztásához. Karácsony Gergely nyilván olyan, előre egyeztetett személyi javaslatokat fog beterjeszteni a közgyűlés elé, amelyekre majd érkezik elegendő szavazat – mondta lapunknak Kiss Ambrus