Karsai Dániel: Strasbourgban gyáva döntés született

Karsai Dániel: Strasbourgban gyáva döntés született

Karsai Dániel (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott – nyilatkozta az RTL-nek Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász a strasbourgi döntésről. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfőn elutasította Karsai fellebbezését, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát.

Karsai úgy érzi, hogy érdemben nem döntöttek az ő ügyében, a bíróság ugyanis az elutasításkor csak azt állapította meg, hogy az államok elég széles körben szabályozhatják az életvégi döntéseket, és nincs szükség újabb jogszabályokra. Az ő kérdése azonban az volt, hogy a helyzete sérti-e az emberi méltóságát. Karsai azt is mondta, hogy érzi, hogy a magyar közvélemény mellette áll, ezért megpróbálják napirenden tartani a szabad életvégi döntés ügyét.

„Együtt érzünk Karsai Dániellel, hiszen személyében egy megrázó emberi sorssal állunk szemben, amely mindannyiunkat megérint” – reagált az Igazságügyi Minisztérium az RTL-nek. A minisztérium szerint a strasbourgi bíróság ítélete összecseng a magyar alkotmányos renddel és a magyar kormány álláspontjával.

A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász korábban azért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert itthon a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé az aktív eutanáziát.